SIKERES INTEGRÁCIÓ - JAVASLATOK EGY TANÍTÓ-GYÓGYPEDAGÓGUS TOLLÁBÓL (2. RÉSZ)

OFOE BLOG
Szerző: Leiner Károly
2017.03.17.


„

Ha megfelelő felkészültséggel, empátiával, sok munkával csinálják ezeket a dolgokat, akkor igenis lehetséges olyan integráció, amivel, minden szempontból gazdagodik, az összes nebuló, a szüleik, és a tanárok. Kétségkívül, munkás, de hosszútávon nagyon hasznos, nemcsak a résztvevőknek, hanem az országnak is.” (Forrás: internet)

Szemléletváltás, attitűd

Édesanyám tanítóként egy kis bakonyi falu osztatlan iskolájában kezdett annak idején. A falu összes gyermeke ott ült a kis teremben, az első osztályostól a nyolcadikosig. Meg kellett tanulnia úgy szervezni a munkát, hogy jusson idő a felzárkóztatásra váró, a tehetséges és az „átlagos” gyerekekre is. Ehhez tudnia kellett differenciálni, ezekre a körülményekre adaptálni módszereket, játékokat, feladatokat.

Úgy tűnik, hogy jelenleg visszatértek ezek az idők.

A nyolcvanas években, a rendszerváltás előtt, még viszonylag homogén tanulócsoportokat alkottak a hasonlóan szocializálódott gyerekek. Persze akkor is különbözőek voltak a képességeik, de el tudták viselni a frontális oktatást, fegyelmezetten tanultak, mert erre kondicionálták őket a szüleik és a társadalom. Aztán a rendszerváltást követően, kialakultak olyan népes rétegek (és napjainkban egyre szélesebbre nyílik az olló), amelyeknek a szocializációs szintje erősen különbözik a kívánatostól, s az ő otthonról hozott problémáik alapjaiban rengették meg – többek között – az oktatási rendszert is.

Először a legnagyobb létszámban munkanélkülivé vált csoportok (közöttük viszonylag magas arányban, a cigányok) gyerekei, később, – az integráció szorgalmazásával – a fogyatékkal élők kerültek az ún. problémások csoportjába.

A kilencvenes évek végére mi, pedagógusok már érzékeltük, hogy nem lehet ugyanúgy tanítani, mint a korábbi évtizedek során. Tisztában voltunk azzal, hogy meg kell újítanunk a módszertanunkat, pedagógiai kultúránkat. Ez azonban teljes szemléletváltást, gyökeresen más gondolkodásmódot igényelt volna. Tudtuk, hogy ezen az úton kellene elindulnunk, de nem tettük. Nem történt meg a szükséges változás. Iskoláink többsége még a rendelkezésre álló feltételek között sem képes az integrációra, a pedagógusok többsége sem készült fel rá.

„A fiút imádták az osztálytársai, és még csak nem is az anyáskodó kislányok fogadták be köreikbe, hanem a rossz, eleven fiúk, akik barátjukként védelmezték az autista kisfiút. Sajnos, az árnyékpedagógus állandó jelenlétét és az ezzel járó sutyorgást, emellett a fiú tantervi lemaradását nem tolerálták a tanárok, ezért a kisfiút végül pedagógusi nyomásra eltávolíttatták az intézményből.”2 (Forrás: internet)

(Ebben az esetben a sikeresnek mondható integrációt a kis létszámú osztály, az „árnyékpedagógus” állandó jelenléte tette lehetővé, és az iskola pedagógusai tették tönkre.)...

ITT OLVASHATÓ