Szerző: Marik Noémi
2017.03.13.
Lidércek sertepertélése, tündérkirály bosszúja, szerelmet gyújtó varázsvirág, szamárrá változás – megannyi bizarr etűd egy felnőtteknek szóló előadásban. Kovács D. Dániel rendezése tesz róla, hogy legyen mindnek alapja és „magyarázata”. A földre és a mába rántja a történetet, ugyanakkor szerencsére (és paradox mód) mégsem varázstalanít, sőt. Épphogy felerősíti a darabban lévő irracionalitást és a „rendetlenséget” is.
Épp ebbe bukik majdnem bele. Az előadás egy idő után kezd maga is kaotikussá, széttartóvá válni, mi nézők pedig elveszni e túl sok mindenben. Színházesztétikai gondolatfutamok, független színházi életre való utalások, aktuálpolitikai kiszólások, leleményes effektek és önironikus magánszámok terhelik az amúgy is nehezen követhető, több síkon és szálon futó történetet.
Persze Shakespeare vígjátéka összetett mű, ám épp összetettsége miatt nem biztos, hogy elbír további futamokat. Kovács D. Dániel azonban nagyvonalún és merészen mit sem törődik a biztonsággal, szemérmetlenül szétfeszíti a kereteket. S teszi mindezt játékosan, könnyedén, meglovagolva a mű által felkínált őrületet. E darabnál nem is árt, ha meghagyják benne az őrületet, kuszaságot. Mégiscsak a szerelemről és a vágyakról szól, amik képesek az embert káoszba dönteni és mindent összezavarni. A vagány rendezői koncepció és dramaturgia nagyon is korrelál Shakespeare művével...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.