Szerző: ashwood
2017.03.26.
...1, „Európát csak akkor lehet rendbe tenni, ha minden nép gondoskodik saját hazájának biztonságáról” – mondhatnánk, hogy a szokásos szöveg, de ezúttal saját maga cáfolt rá saját szavaira. Később ugyanis kijelentette, hogy Magyarország a legfőbb támogatója a közös, európai hadseregnek. Akkor tehát most közösen gondoskodunk, vagy mindenki magának kapar? Csak mellékesen jegyezzük meg, Orbán azt a szöveget írta alá, amely ilyeneket tartalmaz: „Még nagyobb egységet, még erősebb szolidaritást fogunk felmutatni és tiszteletben tartjuk a közös szabályokat, ezzel pedig erősebbé és ellenállóbbá tesszük az Európai Uniót. Szükségünk van az egységre, ugyanakkor szabad akaratunkból döntünk az egység mellett.”
2, „Ha azt akarjuk, hogy gazdaságilag fejlődjünk, nekünk kell többet és jól dolgoznunk, versenyképesnek lennünk” – mondja ezt annak az országnak a miniszterelnöke, amelyik arányosan a legtöbb uniós támogatást kapja, pontosabban: teszi fideszes oligarchák zsebébe. Ha Magyarország 2004-ben nem csatlakozott volna az Unió közösségéhez, ahonnan nem kapott volna rengeteg segítséget a gazdaság, akkor ma Albánia is minden tekintetben megelőzne bennünket. Az EU támogatásai jelentősen többet tettek a magyar gazdaságért, mint az Orbán-Matolcsy tengely.
3, A fentebb elmondottak igazságát „mindenki világosan látja” – hát nem. Sőt. Épp az ellenkezőjét látják egyre világosabban. Épp ezért szerepel az évfordulón elfogadott nyilatkozatban, hogy még nagyobb integrációra, szorosabb együttműködésre van szükség az Unión belül a problémák hatékony kezeléséhez. A helyzet az, hogy Orbán igazságát Orbánon és a belőle – belőlünk – élőkön kívül aligha látja más.
4, „A magyar emberek érdeke szempontjából ez egy jó dokumentum” – ez akár még igaz is lehetne, ha nem mondana ellent múltheti önmagának. Az ünnepi deklaráció ugyanis a nagyobb integráció mellett felveti a kétsebességes Európa lehetőségét is. Ezt eddig Orbán és sleppje kifejezetten károsnak mondta a „magyar emberek érdeke szempontjából”.
5, Már megint a migráció és annak rettentő veszélye volt az egyik legfontosabb üzenete a kedves vezetőnek. Ajánljuk neki, hogy bokros teendői közepette, néha napján vessen egy pillantást a rendőrség legfrissebb statisztikáira. Eszerint márciusban összesen 37-en, igen, nincs tévedés, harmincheten próbálták átlépni a magyar határt. Emiatt tartja fenn a kormány a tömeges migrációra vonatkozó válsághelyzetet. Átlagosan napi 1 menekült miatt. Nem is értjük, hogy bírja a határ ezt a nyomást. Ja, megvan! Hát abból a többszáz milliárdból, amit ráköltöttek.
+ 1, Annak az Orbánnak volt képe ájtatosan tetszelegni a pápával, aki I. Ferenc minden tanítását szembe köpi, viszont kitünteti azt, aki szenilis vén gazembernek nevezi a katolikus egyház fejét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.