OPERAHÁZI DEBÜTÁLÁSOM TÖRTÉNETE

ÁGOSTON LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Ágoston László
2017.03.25.

“Nagy a baj, Laci! Reggel kórházba került a négy énekesből az egyik!” - kapom a hírt péntek délben a karmesterünktől. Rohanok a főpróba helyszínére, ahol mindenki beöltözve, a zenészek behangolva, két forgatócsoport kereszttüzében várja, hogy elkezdhesse a munkát. Kétségbeesés és tanácstalanság. A lakatlan sziget magyarországi ősbemutató, senki se tudja a szerepet - fél év előkészítése és egy másfél hónapos próbaidőszak után 36 órával a teltházas premier előtt úgy tűnik, le kell mondani az előadást, a Moltopera debütálását az Operaházban.

Egy órával később krízismegbeszélés a művészeti igazgatónál. A rendező nem megy bele - jogosan -, hogy valaki a “színfalak mögül” kottából beénekelje és … és ki játszaná? A helyzet pattanásig feszült. Veszek egy nagy levegőt és bemondom:

– Majd én megtanulom addigra a szerepet.

Csönd. A rendező szemöldöke a tarkójáig szalad, a művészeti igazgató kérdezi, hogy mennyire vagyok ebben biztos. (Kis kiegészítés: ekkoriban az Operaházban szinte kizárólag marketingesként ismertek.)

– Én nem küldelek be a csalánosba, de ha magadtól mész, vissza se tartalak - mondja és megállapodunk: másfél nap múlva beugrással debütálok az Operaházban. Én, a marketinges, menedzserfiú.

A jelmeztárban állok, leveszik a méreteimet. Beszélgetünk a szabóval:

– Melyik produkcióba készülsz?
– A lakatlan szigetbe.
– Az nem holnapután lesz?
– De igen. Beugrás.
– És tudod a szerepet?
– Nem még.

Megakad a centiző kéz, elkerekedett szemekkel rám néz.

– Bátor vagy…

Bátor a fene! Félek, mint a tűztől. Évek óta nem énekeltem “komolyan”, már tényleg “menedzserebb” lettem, mint énekes… De mi a frászt csináljak? Maradjon el, amire évek óta készülünk, amire az egész csapat gyakorolt és próbált? Külön “öröm”, hogy a fél magyar zenei élet jön a premierre… neves kritikusok… áh…

ITT OLVASHATÓ