Szerző: Rezeda
2017.03.08.
„…Az idő lassan elszivárog,/ nem lógok a mesék tején,/ hörpintek valódi világot,/ habzó éggel a tetején./ Szép a forrás – fürödni abban!/ A nyugalom, a remegés/ egymást öleli s kél a habban/ kecsesen okos csevegés…”
(J. A.)
Most kúrják el az életünket éppen. Illetve, hát már el van az baszódva visszamenőleg a születésünkig, az úttörőcsapattal, és a szombathelyi Felszabadulási Emlékmű tövében lövöldöző orosz csapatokkal, akik így köszöntötték, hogy KISZ tag lett a jámbor, és ezek után, midőn kalapjukban az MSZMP helyi kollégái örvendezve nyugtázták, hogy ez is megvan, az ember a KISZ-ről azután egy szót sem hallott, mert nem is volt.
Másoknak tán igen, akik most – hogy csak egy példányt említsünk – az országgyűlés elnökei, valaha volt MSZMP-és igazolvánnyal, de ez már szót sem érdemel igazán, hiszen annyira közkeletű. És, hogy többes számot használok, azért szükséges az, mert az összes ilyen. És ezt fölösleges is tovább ragozni.
Csakhogy, midőn a Párt újólag belenyomult belénk, és már nem kalapokkal a márciusi szélben, amely, lássuk be, avitt egy dolog, olyan Kádár szaga van, ha az ember fényképeket nézeget hajdanvolt önmagáról, és látja, Pista bácsi ’Pestről miképp mosolyog a közös örömök hazudott boldogságában...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.