Szerző: Ténytár
2017.03.20.
A miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen elhangzott beszédét teljesen hiteltelenné teszi, hogy miközben az Alaptörvénybe foglalták az MSZMP bűnösségét, a régi volt MSZMP-nek és csatolt részeinek fejesei ott ólálkodnak a Fidesz körül. A kormánypárt tele van volt MSZMP-és tagokkal sőt, még képesek voltak anno egy III/II-es tisztet rendészeti államtitkárnak is kinevezni. Az pedig, hogy a rendszerváltás előtti sötét ügyek még mindig nem tisztázódtak, az bőven a Fidesz sara: már 7 éve ők vannak hatalmon, és ahol csak lehetett, akadályozták a múlttal való szembenézést.
Lázár az Emlékpont „Kádár-huszárok és pártkatonák – Munkásőrök Hódmezővásárhelyen 1957-1989” című kiállításának megnyitóján beszélt arról, hogy szerinte álvita folyik az ügynökkérdésről, mivel nem az ügynök-, hanem a megrendelői lista nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés. Azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották. A miniszter arra is emlékeztetett beszédében, hogy néhány hónapja Budapest utcáin, óriásplakátokon kikerült 1956 hőseinek a neve, így reményét fejezte ki, hogy egyszer a gyilkosok neve is felkerül a falakra.
A „reményét fejezi ki” elég érdekes szavak annak fényében, hogy már 7 éve ők vannak hatalmon, és ebben a témában mindig is megvolt-meglenne a kétharmados többségük, hogy a tisztázásra kerüljenek a rendszerváltás előtti sötét ügyek. Lázár szerint álvita ide, vagy oda, de az tény, hogy ahol csak lehetett, pártja idáig csak akadályozta a múlttal való szembenézést. A rendszerváltás óta mindig is közbeszéd tárgyát képezte az ügynökakták esetleges nyilvánosságra hozatala. A keleti térségben lévő országokban sem oldották meg teljesen az ügynökmúlttal való szembenézést, hozzánk képest azonban mindenhol sokkal előrébb járnak. Jelenleg mi ott tartunk, hogy a Fidesz az egyetlen parlamenti párt, amely látványosan elzárkózik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalától...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.