Szerző: Bartus László
2017.03.19.
“Nem az ügynökök, hanem a megrendelők listájának nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés” – ezt mondta Lázár János. Bár így teljesülhetne minden kérésünk, mint Lázárnak. E listák készen vannak és elérhetők. Bár az ilyen nagyszájú senkiháziaknak, mint Lázár János, nehezére esik az olvasás, fáj a szemük tőle, de itt mindent pontosan megtalál.
A listán olyan emberek szerepelnek zömmel, akik eltűntek a rendszerváltás után, de ha Lázár most akarja felakasztatni őket, akkor egyet-kettőt még találhat valamelyik szociális otthonban. A pártvezetők, mint “megrendelők”, szintén jól ismertek, nem kell misztifikálni őket, mintha a sötétben bújkálókat most kellene kikutatni valahol. Nem ők a veszélyesek, hanem azok, akik ma ugyanezt csinálják. Mint például Lázár.
De még ennél is fontosabb, hogy a rendszer működtetői még náluk is jobban ismerhetők. Meg lehet őket nézni az utcán, a villamoson, a boltokban. Mindazok, akik a maguk módján megkötötték a kompromisszumaikat a rendszerrel és keresték a boldogulásukat is benne. Éppen úgy, mint ahogy most a Fidesz rendszerében is teszik. Ezek között is van különbség, olyan alja köztük sem sok van, mint Lázár János.
Az “ügynök” nemcsak egy hálózati személy, hanem egy lelki alkat, pszichológiai jelenség. A kelet-európai országok ezért nem képesek tartósan demokráciában élni, ezért áll közelebb hozzájuk az orosz modell, mint az individuumra, az önálló személyiségre épülő liberális és szabad nyugati világ. Ezért kell ellenség neki, ezért érti jobban Putyint, mint Merkelt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.