Szerző: KOVÁCS BÁLINT
2017.03.06.
Hogy elvileg, meg hogy amit akarnak.
Mert azt már rég megszoktuk – mármint tényleg megszoktuk, a szakma se nagyon kiabál már ellene, pláne más –, hogy a fenntartók, ha éppen úgy diktálja az érdekük, politikai alapon nevezik ki a színházak igazgatóit, egyáltalán nem törődve a csókosok hozzáértésével. De most több dolog is máshogyan történt, mint bármikor korábban a rendszerváltás utáni Magyarország történetében.
Egyrészt az, hogy most már egy látszatból megrendezett pályáztatási folyamatra se volt szükség, amiben a nyilvánvalóan és kizárólag politikai alapon kinevezett, sokszoros idézőjelben „szakmai” bíráló bizottság, hogy, hogy nem úgy dönthetett volna, hogy a másik pályázat jobb volt, jobban megfelelt a pénzt csengető fenntartó ízlésének és főleg kampányterveinek. Most viszont a filmrendező és operatőr Dér András, a színházi szakmában majdnem teljesen ismeretlen másik pályázó, aki három évtized alatt két tucat előadást sem rendezett, díjakat nem kapott, és nincs színházigazgatói tapasztalata, sajnos beleköpött a levesbe, és durcásan visszavonta a pályázatát, miután hiába próbálta eltitkolni annak tartalmát, és egy portál kiszivárogtatta azt.
És ezzel véletlenül leleplezte, vagy inkább megmutatkozásra kényszerítette a mai rendszer lényegét: a szakmai bizottság egyik fele – az alpolgármester, a minisztérium beosztottja és az a Kiss József és Eperjes Károly, akik rég kinyilvánították csókokkal édes támogatásukat a hatalom irányába – csak hápogott, és azt sem tudták, mit csináljanak, még arra sem voltak képesek, hogy legalább elolvassák a pályázatot, behívják Jordán Tamást, és azt hazudják, "sajnos nagyon szar volt, nem tudják támogatni".
Már ebből teljesen nyilvánvaló volt, hogy a színházigazgatói kinevezésnek semmi köze ahhoz, hogy ki milyen színházat hozna létre és mennyire alkalmas elvezetni egy ilyen intézményt, hanem valamilyen felső utasítást kellett végrehajtani. Ezúttal nyilván azt, hogy ne Jordán vigye tovább, amit elkezdett, hanem, hát, tök mindegy, kicsoda, csak ne ő.
Pedig ezt eddig mindig megpróbálták eltitkolni: még az Alföldi-féle Nemzeti Színház vagy az Újszínház esetében is volt két pályázat, volt bizottsági ajánlás, volt karok széttárása, hogy mit van mit tenni, a jobbik győzött. Mintha tényleg így lett volna. És pont ez a mintha jelentette azt, hogy azért még a kormánypárt is igyekszik úgy tenni, mintha betartaná a törvényes, alkotmányos, demokratikus kereteket.
A másik különbség az eddigiekhez képest, hogy korábban mindig volt kire hivatkozni, amikor a saját kutyájuk kölykét nevezték ki. Hogy látjátok, mennyien utálják Alföldit, hiszen ott tüntetnek fröcsögve buzizva az erkélye alatt, és hogy a nemzeti oldal meg a Gój Motorosok is megérdemelnek végre szegények egy színházat, ahová utána majd nem járnak el, de akkor is jó kézbe került az Újszínház.
Most viszont a Fidesz–KDNP már nyíltan szembehelyezkedett a saját választóival, ami talán még riasztóbban diktatórikus gesztus, mint a pályáztatási folyamat kiröhögtetése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.