Szerző: Kéri László
2017.03.19.
Nem, Kedves Olvasó...nem a minapi Majtényi-beszédek valamelyikéből idéztem a címbeli felszólítást. A 2010. május 22-én elfogadott - és máig érvényben lévő - Fidesz-kormányprogram záró (ötödik) fejezete kezdődik ezzel a címmel. S milyen igazuk volt a fiúknak. Úgy tűnik, örök időkre szóló, s valamennyiőnk számára érvényes igényeket sikerült egykoron megfogalmazniuk. Különösen indokolt ezt újból meghirdetni, szemügyre véve a demokratikus berendezkedésnek az elmúlt hét évben megtapasztalt változásait.
A mögöttünk hagyott héten túlestünk a köztársasági elnökválasztás meglepetésein, valamint túléltük a megszokottan aktuálpolitikaivá silányuló nemzeti ünnep beszédeit is, ezért talán nem indokolatlan egy-két oldalnyi gondolatmenet erejéig felidézni mindazt, amit a Fidesz eredeti kormányprogramjában arról olvashatunk alcímként, hogy: "Kitartunk a demokrácia és a jogállamiság eszméje mellett." (78.o.) A kormányra került - és programot adó - politikusok nagyon is tisztában lehettek az újkori magyar demokráciára leselkedő legnagyobb veszélyek némelyikével. "Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára. Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot, mint magánvállalkozást kezeljék." (83.o.)
Ezeket a mondatokat hét év távlatából olvasgatva nehezen oszlatható el az a félelmetes sejtelem, hogy az aktuális/legyőzendő ellenfél történelmi bűnlistáját csupán azért kellett gondosan összeállítani, hogy idővel a vétkeiket összehasonlíthatatlanul professzionálisabb módon lehessen elkövetni. Annál is inkább, mert bekezdéssel előbb a program néven is nevezi azt a garanciális igényt, amely az egyik legfontosabb gátja lehetne e fönti -"tűrhetetlen"- jelenség megakadályozásának: "... azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe állítják, illetve hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve..." (82.o.) Írták és követelték mindezt 2010-ben a kormányra kerültek, s azóta többet és többször titkosíttattak, mint előttük húsz éven át a hét magyar kabinet - összesen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.