GONDOLATOK A NÉP(NEM)SZAVAZÁSRÓL

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. Szüdi János
2017.03.22.

A történelmi tapasztalatok tükrében hazánk a vesztébe rohan. Egy szűk csoport érdekében használják fel az ország erőforrásait. Nincs biztonságban a tulajdon. Hiányoznak a befektetésre ösztönző egyenlő feltételek. Ezek jellemzik a kizsákmányoló gazdasági és politikai berendezkedést, amelyben a megvalósuló gazdasági növekedés nem lehet tartós. A politikai hatalom széles körű megosztására lenne szükség. Ennek egyik bevált formája a népszavazás.

Gondolatok a nép(nem)szavazásról

Azt állítja Kósa Lajos, az olimpiai pályázat visszavonásával kapcsolatos döntés félremagyarázatakor: népszavazás útján nem lehet kormányozni. Ez az állítás sokkal hitelesebben hangzott volna, ha nem szűkíti le beismerő vallomását, hanem elismeri – pártja nevében -, nem tudunk, nem akarunk kormányozni. Mert amit mond, az ostobaság, ami az ő szájából elhangozva nem szokatlan dolog. Nem mentség számára, hogy igen rövid időn belül kiderült, most sem a saját szövegét nyomja, hanem amit bemagoltatnak vele. Nyilatkozatai vigaszul szolgálnak mindazoknak, akik – hála a magyar oktatási rendszer hagyományainak – szövegértési problémákkal küzdenek: lám így is lehet “nagy ember” valaki. Tudhatná, a népszavazás lényege, hogy a választók nem országgyűlési képviselőiken keresztül, hanem közvetlenül közlik a végrehajtó hatalommal, mi a feladatuk. Ez a megoldás csak abban az esetben okoz gondot a címzettnek, ha a kormányzat önjáró, s nem végrehajt, hanem saját feje szerint, saját érdekei céljából cselekszik.

Rohanás a vesztünkbe

A rendszerváltó és rendszerváltás utáni politikai erők az Országgyűlést és nem a választókat fogadták el alkotmányozó hatalomnak. Ebben nagy szerepe van az Alkotmánybíróságnak, amely – konkrét alkotmányi tiltó rendelkezés hiányában is – arra a következtetésre jutott még a kilencvenes években: „A parlamentáris kormányformának a képviselet útján való hatalomgyakorlás a meghatározó formája. A közvetlen hatalomgyakorlás ebben az alkotmányos berendezkedésben szükségszerűen kiegészítő, másodlagos forma…” Mentségéül azoknak, akik döntési helyzetben voltak 1989-1990-ben – az Alkotmány elkészítésénél -, hazánkban nem volt, nem lehetett gyakorlata a választói akarat bármilyen formában történő megnyilvánulásának. Súlyos tévedésnek bizonyult azonban ez a fajta rövidlátás, mivel ez vezetett el a mai helyzethez. A közvetlen választói akarat “leminősítése” tükrözi a politikai erők bizalmatlanságát és félelmét a kiszámíthatatlannak, ösztönösnek, tájékozatlannak ítélt választói tömegektől. Bizonyítja ennek az elvnek az érvényesülését az eddig megtartott csekély számú népszavazás is.

A népszavazás szabályai nem egyszer változtak meg az első, 1989-ben hatályba lépett törvény megjelenése óta, annak ellenére, hogy “kétharmados” jogszabályról van szó. Abban az esetben, amikor a népszavazás az országot irányító politikai erők kezdeményezésére került kiírásra – kétharmados parlamenti többség birtokában -, a siker biztosítása érdekében megváltoztatták, könnyítették az érvényességhez és eredményességhez szükséges szabályokat. Miután az eddigi népszavazások döntő többsége a politikai pártok egymás elleni küzdelmének az eszköze volt, a most regnáló hatalom – kétharmados többség birtokában – olyan szabályokat vezetett be, amelyek alapján a kormányzati támogatást nem élvező népszavazás elindítása, illetve eredményes és sikeres megszervezése a korábbi szabályokhoz képest lényegesen nehezebbé vált...

ITT OLVASHATÓ