Szerző: Szelestey Lajos
2017.03.19.
A hangos sajtószemlét itt hallgathatja meg.
Guardian
Az újság tudósítója azt tapasztalta, hogy félelem söpör végig Szerbiában a magyar határ mentén összezsúfolódott menekültek körében. Mint írja, a Röszkénél sorakozó konténerek betekintést engednek Orbán Viktor legújabb tervébe, mármint hogy őrizetbe vegyék a menedékkérőket, a gyerekeket is.
A táborok, valamint az áram alá helyezendő kerítés miatt hiába tiltakozik az ENSZ és egy sor emberi jogi szervezet, de hasztalannak bizonyult az Emberi Jogok Bíróságának ítélete is, az sem volt képes rávennni a kormányt, hogy ne tartóztassa le a migránsokat. Összesen 7 ezren várakoznak a túloldalon és a szabadkai gyűjtőközpontban; illetékesek azt mondják, hogy az új törvény sok gondot okoz majd Szerbiának és az ott lévő embereknek. A magyarok napjában csak 10 embert engednek be és akad, aki már egy éve vesztegel. És nem lehet tudni, hogy meddig kell még maradniuk, miközben a családok többsége a háború elől menekült el. Pénzük már nincs, hogy másfelé próbálkozzanak. Ugyanakkor teljesen önkényes alapon dől el, hogy ki léphet be a tranzitövezetbe. Ez pedig csak fokozza a kétségbeesett tömeg bizonytalanságát és zavarát.
A szabadkai létesítmény vezetője azt jósolja, hogy tüntetések és éhségsztrájkok lesznek Szerbiában, ahogy az a minap Békéscsabán is történt. De a tiltakozások várhatóan süket fülekre találnak. Egy felmérés azt állapította meg, hogy a magyarok kevésbé türelmesek, viszont jobban félnek a menekültektől, mint más európaiak, és inkább tehernek tekintik az érkezetteket. Tavaly Magyarország csaknem 30 ezer kérelemből 425-nek adott helyt. A kormány hatalmas pénzeket költött a népszavazás előtti kampányra, amelyet jogvédők idegengyűlölőnek minősítettek. Ráadásul egyre több a jelentés, hogy a magyar határőrök módszeresen megverik az elfogott határsértőket. A Human Rights Watch és a Helsinki Bizottság több ilyen esetet is dokumentált. Viszont a strasbourgi európai bíróság döntése megnyithatja az utat, hogy ezután jogorvoslatot kérjen minden menedékkérő, akit bezárnak.
Die Presse
A lap ezt emeli ki Bakondi György tegnapi sajtótájékoztatójából, hogy Magyarország fellebbezni kíván az Emberi Jogok Bíróságának döntése ellen, amely kártérítést ítélt meg két bangladesinek, miután Magyarország internálta, majd kitoloncolta őket Szerbiába. Orbán Viktor már korábban képtelennek és a felfoghatatlannak minősítette a verdiktet és most a tanácsadó is úgy nyilatkozott, hogy az eljárás teljes mértékben törvényes volt. Merthogy a hatóságok meggyőződtek arról, hogy Szerbia biztonságos harmadik államnak számít. Az idén egyébként több mint 7200-an kísérelték meg illegálisan átlépni a határt. 1134-en terjesztettek elő menedékkérelmet, közülük 54-en kaptak oltalmazotti, illetve menekültstátuszt. A tudósítás hozzáteszi, hogy Magyarország két éve bezárkózik, éppen most épít egy második, szupermodern kerítést. Azon kívül meghatározatlan időre tranzitzónákba akarja zárni a kérelmezőket, ami hatalmas bírálatot váltott ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.