2017. március 28., kedd

CEGLÉDI ZOLTÁN: HOGY TUDNIILLIK C. RONALDO MELEG-E, AZ MINDEGY

168 ÓRA ONLINE / SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.03.27.



Nekem alapból nincs bajom a focidrukkerekkel, még azt sem mondanám, hogy csinálják otthon, a négy fal között – bár érdekes kísérlet lenne, hogy saját lakását is ugyanúgy szétveri és felgyújtja-e, mint azokat a közös tereinket és épületeinket, amelyeket a mi adónkból építettek, és az úgynevezett lelkesítő szurkolás után szintén a mi pénzünkből újítanak fel, újra és újra. Mindenesetre, ha „Dzsudzsi” csak akkor tud gólt lőni, ha előbb megbizonyosodott róla, hogy már elég horogkeresztet mázoltak a planetáriumra, és legalább öt, kitépett közlekedési táblát vágtak a rendőrökhöz, akkor „Dzsudzsi” egy jellemtelen, beteg lelkű figura. Ha meg menne enélkül is (illetve ezzel sem megy), akkor jelezhetné, hogy nem tart igény az otrombaságra.

Sőt, arról is lehetne pár szavuk az aranylábú gyerekeknek, hogy a portugál-magyar rangadó (haha) előtt felvonuló, „Krisztiánó homoszekszuál” rigmust skandáló focidrukkerek e tevékenysége mennyiben teszi fürgébbé a góllövő cipellőjüket. Három gólt kaptak, egyet sem lőttek, tehát nem túl merész elemzői következtetés, hogy kevéssé. Magam, mint az már kiderülhetett, nem vagyok focirajongó, ehhez egyébként grammra ugyanannyi jogom van, mint a drukkereknek odalenni. Azt viszont én is tudom, hogy nevezett Ronaldo úr tehetséges, mint a nap, de emellett irtózatos edzésmunkát is végez, és nem ajándékba kapta a karrierjét – gyerekként meglehetős szegénységben élt, a testvéreivel négyen osztoztak egy szobán, onnan sikerült kitörnie, ünnepelt és jól fizetett sportolóvá válnia. Joggal lehet büszke, ugyanis a teljesítmény az, ami saját döntésünktől, befektetett munkánktól, áldozatvállalásunktól függ. Arra viszont, hogy valaki heteroszexuálisnak született, ugyanúgy nincs miért büszkének lenni, mint ahogy nekem sincs semmi munkám abban, hogy nagy az orrom, hogy 185 centi vagyok, vagy hogy Tiszaföldváron, tehát magyarnak születtem.

Magyarországon azonban jó ideje ezeket a készen kapott jellemzőket akarjuk kirakatba rakni. Pedig önmagában az sem minőségjelző, hogy egy paradicsom, egy fesztivál vagy egy ember magyar. Vannak kiváló és silány növények, rendezvények és emberek is ebben az országban. Teljesítmény, abból van kevés – minél magasabbra nézünk, annál szűkebb a spektrum. A kudarcra, a hiánygazdálkodásra pedig logikus reakció az egyre bunkóbb, egyre agresszívabb stílus – ami immár több is, mint stílus, egyfajta tartalompótló szerepe lett az otrombaságnak. A focidrukkerek azért tudnak teli tüdővel homofób rigmusokat skandálni, mert ma ez a zsinórmérték: a kormánypárt által kézivezérelt álmédia is ugyanezt használja, a miniszterelnök is egyre nyíltabban, egyre mocskosabb szájjal buzizik. Miféle kocsmai stílus bárkit (én aztán rühellem a Jobbikot, de akkor is) a parlamentben csicskának nevezni? Hogy lehet aztán ebből minta, amit a majmoló alsóbb szintek kéjelegve ismételgetnek, mint az óvodások, akik tanultak egy csúnya szót? Miféle szellemi mélyrepülésben vagyunk?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.