Szerző: Határátkelő / Digger
2017.03.28.
A mai beszámoló előtt szerintem érdemes elolvasni azt az írást, amit Digger a magyarországi bemutatót követően írt, és amiből pár rövid, de szerintem fontos részletet idemásolok, mert szerintem sokat elárul magáról a darabról.
„ [Epres] Attila zseniálisan megoldotta, csodálatra méltó teljesítményt nyújtott. Utólag hallottam, bár én nem vettem észre, hogy lámpalázas volt, mert én ott voltam. Tény és való, hogy szinte végig egymás szemébe néztünk és valami elképesztő érzés volt magamat hallani vissza. (...)
Az előadás a blogomból kiragadott részletek tömörített változata, hiszen bele kellett férni egy óra negyvenöt percbe. Viszont az egész darab VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL szóról szóra az én szavaimat adja vissza.
Nem szerkesztett, nem moderált szöveg, hanem teljes egészében az én írásom. Talán 4-5 szó volt, amit módosítottak benne. Ez nagy meglepetésként ért, hiszen én felhatalmazást adtam a szerkesztésre. Viszont ha nem éltek vele, akkor úgy jó, ahogy van. (...)
Mi a darab üzenete?
Egy kérdés. Egy kiáltás.
A fejezetek csapongó rendszertelenségben követik egymást. Viszont minden Angliáról szóló vagy visszaemlékező fejezet vége a dramaturgiai csúcspont. Minden ilyen jelenet végén Attila merengve a távolba réved és lassan lehajtja a fejét majd másodpercekig így marad. Ezek a másodpercek a mű legszomorúbb pillanatai.
Ezekben a pillanatokban benne van a kérdés MIÉRT KELLETT ÍGY TÖRTÉNNIE?? Miért kellett egy beérett jó szakembernek, aki csak tisztességesen akart élni, elhagyni az otthonát?
London csodálatos. Kiszámítható élet, jövőkép a gyereknek, biztonság és megbecsülés…
DE MIÉRT KELLETT ÍGY TÖRTÉNNIE?” (A teljes posztot itt olvashatod el.)
És akkor most térjünk rá a londoni bemutatóra, át- (vagy vissza)adom a szót Diggernek:
„Mielőtt a részletekbe belemennék, minden nézőnek szeretném megköszönni, hogy megtisztelt jelenlétével. Ahogy megköszönöm a szervezőknek, a szereplőknek, valamint a háttérembereknek az áldozatos munkáját. Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mindez mit jelent nekem.
Majdnem két év telt el a Diggerdrájver magyarországi bemutatója után, mire Londonba is sikerült elhozni az előadást.
A magyar premier után a feleségem megkereste a Stage in Londonból Editet, hogy lenne-e kedvük lebonyolítani a szervezést. Edit, aki egyébként egy rendkívül kedves, elbűvölő hölgy, első szóra beleegyezett és azután sem változott a véleménye, hogy végigolvasta a blogomat. Tisztelet érte.
Innen kezdve mi semmit nem tudtunk a szervezés állásáról, csak mikor karácsonykor beszéltem Mácsai Palival, ő mondta, hogy sínen van az ügy. Kitűzték az időpontot március 24-re...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.