ANDY WARHOL: A MŰVÉSZET, MINT KERESKEDÉS

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2017.03.12.

Harminc évvel halála után Andy Warhol még mindig a legbefolyásosabb és legkarizmatikusabb 20. századi művészek egyike. Kiállításai tömegeket vonzanak, ugyanakkor a mai napig folyik a vita arról, hogy valóban nagy művész volt-e, vagy csupán egy zseniális blöffölő, aki ráérzett a fogyasztói társadalom és a sznobok lelkivilágára.

Warhol (1928 – 1987) mindenképpen újító volt abban a tekintetben, hogy demisztifikálta a művészetet, mint nehéz hivatást, amely sok képzési és tökéletesítési évet igényel. Kereskedéssé változtatta, amelyben a cél híressé válni és pénzt keresni. Célja nem valami új és eredeti alkotása volt, szerinte elég a reklám normáit figyelembe venni.

Tom Wesselmannal, James Rosequisttel, Claes Oldenburggal és Roy Lichtensteinnel alapítója volt az amerikai pop-artnak az 1960-as évek elején. Harmincéves korára érte el a hírnevet és ezt arra használta fel, hogy rentábilis márka legyen. „A kereskedelmi célú művészet sokkal jobb, mint a művészet a művészetért” – állította és New York-i műtermében, a Factory-ben ennek megfelelően szériuában készítette alkotásait, amelyekkel műtárgyakká változtatta a tisztítószerek és a Campbell-leveskonzerv dobozait. De Warhol művelte a művészetnek más ágait, a rajzot, a festészetet, a fotózást, a filmezést, és még zenei producerkedésre is adta a fejét a 60-as évek közepén.

Andrew Warhola Pittsburgben született szlovák katolikus bevándorló család harmadik gyermekeként. Apja az Eperjes környéki Mikóról indult el Amerikába. Andy harmadikos elemista korában ritka betegség támadta meg, ami megváltoztatta bőre pigmentációját. A hosszú ideig tartó lábadozás alatt rajzolt, festett.

Amikor bányász édesapja meghalt, a család a nyomor küszöbére került. Ekkor alakult ki erős kapcsolata édesanyjával, Juliával. Warhol első munkáinak szövegeit ő írta. Egyszerű kalligráfiája annyira tetszett neki, hogy saját aláírását is vele jegyeztette.

Huszonegy éves korában a Carnegie műszaki főiskolán szerzett diplomát grafikusként és átköltözött New York-ba. Ekkor vette fel a nevet, amit az egész világ ismer. Hamarosan illusztrátor lett olyan neves magazinoknál, mint a Vogie, a Tiffany vagy a Glamour. Ezzel anyagilag biztonságba került és New York egyik legkeresettebb grafikusává vált. Párhuzamosan könyveket publikált, amelyeket ismerőseinek ajándékozott.

34 éves volt, amikor első kiállítását rendezte 32 Campbell-konzervdobozból. Majd elkezdett gumifigurákat alkotni, amelyeket kézzel festett ki. Első képei a reklámot és a képregényt idézik fel, szereplői Popeye és Batman.

1962 és 1965 között szilárdult meg nála az a stílus, ami a márkája lett: a tömegesen megjelenő tárgyak felhasználása, amellyel a kor szélsőséges materializmusát akarta bírálni. Az erotikus áthallású Coca Colás üvegek, a filmcsillagok különböző színekben pompázó szitanyomatai ebből a korszakból származnak.

A társadalmi problémák iránti érdeklődése is ekkor kezdett megnyilvánulni. A Death and Disaster című kollekciója a faji zavargásokra, valamint a villamosszék borzalmára hívta fel a figyelmet.

1965-ben hozta létre a „világ legrosszabb zenekarát”, amelyben valójában egyetlen ember, a zongoraművész csodagyereknek induló wales-i John Cale tudott zenélni, de olyan, később ikonikus figurákat gyúrt egybe, mint az írónak készülő Lou Reed, vagy a Fellini Édes életében is szerepelt német színésznő-modell (később költőnő és énekes) Christa Paffgen, azaz Nico. Ez volt a Velvet Underground, amelynek első lemeze (Warhol banános borítójával) az underground zene alapműve és a punk előfutára lett. Később nagy hatást gyakorolt az extremitásokra mindig vevő David Bowie-ra is, aki a 90-es években egy életrajzi filmben meg is személyesítette Warholt...

ITT OLVASHATÓ