A PÁLYA SZÉLÉRŐL

ÉLET ÉS IRODALOM ONLINE
Szerző: Radnóti András
2017.03.24.

Az értelmiségi rendszerváltás, az értelmiségi politika kudarca a gyökere Orbán Viktor markánsan értelmiségellenes populizmusának. A jelenlegi kurzus által félreállított értelmiség két részre szakadt: sértettek vannak, és szkeptikusok. Egyik csoport sem szolgálhat sok jóval a jövő politikájának. De vannak utódaik: új politikusok és új értelmiségiek. Az ő felelősségük, hogy a szerepeket tisztázva új alapokra helyezzék kapcsolatukat. Az értelmiség és a politika szimbiotikus különállásával lehet Magyarországot újjáépíteni.

Az értelmiség joggal érezhette a rendszerváltás idején, hogy az új rendszerben „jár neki” a politikai szerep. Egyedül ebben a rétegben volt meg az a morális és szellemi tőke, amely az államigazgatás megtisztulásához és egy nyugati típusú demokrácia felépítéséhez szükséges volt. Ám gyorsan kiderült, hogy ez a két szerep – az értelmiségié és a politikusé – különböző cselekvési formákat igényel, és más típusú felelősséggel jár. Az első országgyűlés értelmiségi tagjai szép lassan letették személyes voksukat egyik vagy másik szerep mellett: vagy a politizálást, vagy az értelmiségi életformát és világszemléletet adták fel.

Mert mi az értelmiségi? Szűk értelmezésemben a teóriában és — Arendttel — a „szellem életében” aktív, jellemzően a humán tudományokban működő, a világot kritikusan szemlélő személyiség. Elszámolással csak a tudománynak és saját lelkiismeretének tartozik, politikai felelősséget nem visel. Politikai kérdésekben időnként megnyilvánul, vezeti a közvéleményt. Ezzel szemben a politikus nem értelmiségi. Elsősorban a gyakorlat embere; dolga az ideák praxisba való átültetése. Működése a közélettől nem választható el, ezért közvetve és közvetlenül a népnek tartozik elszámolással. Személye sem választható el a közélettől: politikai felelősséget visel, a hibákért a karrierjével fizet.

A rendszerváltás értelmisége azonban jogot formált a politika alakítására, így aztán visszavonulása – amely a kilencvenes évek közepén kezdődött – felemásra sikerült. Elvárása, hogy a politikusok meghajoljanak az ítélete előtt, megteremtette az értelmiség és a politika hierarchiájának illúzióját. Ezt az illúziót segített fenntartani a par excellence értelmiségi párt, az SZDSZ, a szocialistákra tizenkét éven keresztül gyakorolt hathatós nyomásával. De nem csak ezzel: azzal is, hogy a szerepe körüli homályt kihasználva ide-oda mozgott a kormányzó erő és a független értelmiségi pozíciója között. Nem húzódott éles vonal az értelmiség és a politika közt; az értelmiség a saját jogán politikai erővé vált, amellett, hogy morálisan a politikán kívülre és fölé helyezkedett...

ITT OLVASHATÓ