Szerző: Weronika Grzebalska, Kováts Eszter és Pető Andrea
2017.03.06.
„Mindazonáltal állítható, hogy lanton játszik, miközben Róma lángokban áll. Két tény szolgálhat mentségére: nem tudja, hogy lantozik, és nem tudja, hogy Róma lángol.” (Leo Strauss)
Leo Strauss Liberalism Ancient and Modern (Antik és modern liberalizmus, 1968) című könyvében a kortárs politikatudomány állapotát Nero császárra tett maró utalásokkal érzékelteti, a császár ugyanis állítólag lantozott, amíg Róma lángokban állt. Ez az analógia pontosan ráillik a Brexitet és a Trump megválasztását követő korszak progresszív elitjére, akik „mintha mi sem történt volna” hozzáállásban folytatják a tevékenységüket, miközben a liberális demokrácia alapjai kérdőjeleződnek meg. Ehhez az elithez tartoznak azok a fősodorbeli politikusok, akik a „demokrácia védelme” szlogen mögé rejtőzve, a közhangulat felkorbácsolásával tartják fenn a status quót, azok az emberi jogi aktivisták, akik saját maguk morális feddhetetlenségét szajkózzák, azok a szakértők, akik technokrata megoldásokkal hozakodnak elő, mint például azzal a szakpolitikai eszközzel, mint gender mainstreaming, valamint azok a feminista tudósok is, akik egy merev értékrend és kategóriarendszerek mögé húzódva védelmezik magukat az új és ismeretlen betolakodásától, bejelentvén, hogy „el kell utasítani a kompromisszumokat és a megértést”.
Ezeknek a reakcióknak a hátterében az a meggyőződés áll, hogy a progresszívek természetszerűleg a történelem jó oldalán állnak, tehát folytatni mindent a megszokott kerékvágásban nem hiábavaló „lantozás.” Ugyanakkor a progresszív elit figyelmen kívül hagyja annak tényét, hogy Róma már lángol. Gramscival szólva: a globális (neo)liberális demokratikus rend krízisben van, és amíg egy új paradigma ki nem alakul, különböző torzulások buknak felszínre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.