Szerző: Tuareg
2017.03.24.
Ez egy sorozat lesz. Végigmegyek mindenkin, ha valami komoly, reakciót igénylő esemény történik közben, akkor azt persze megírom, de számomra is kihívás, hogy előzetes becsléseket tegyek a várható eredményekre. A magyar politológia rákfenéje ugyanis a gyávaság: mikor megkérdeznek egy elemzőt, hogy mit vár, örökösen kitér a válasz elől. Pedig egy közügyekkel foglalkozó újságíró hitelét pont az teremti meg, ha a múlt és jelen tényei alapján, a törvényszerűségek ismeretében mer előzetes kalkulációt adni. Én most megteszem. A DK-val kezdem. Egyrészt azért, mert a neten sokszorosan túlreprezentált jelenléte miatt a legtöbb reakcióra számíthatok, én meg szeretem az interaktivitást. Másrészt meg azért, mert három évvel ezelőtt magam is támogattam, így adódik, hogy Ők legyenek az elsők a sorban.
Ha a DK végigmegy azon az úton, amit megmutatott 2011-ben a demokrata közösségnek, mára jó eséllyel váltópárt lenne. Sima 20 százalék fölötti népszerűséggel, és a karaktergyilkossági burokból kiszabadult vezetővel. Létrejöttekor olyan elveket hirdetett meg, amelyek sikerre ítélték: kemény szembenállást a rendszerrel, utcai küzdelmet, az ellenzéki kollaborációt minden szinten elutasítva nem kért sem a parlamenti, sem az önkormányzati pozícióhajhászásból. Akik értették, a Fidesz hogyan nyerhetett akkora fölénnyel 2010-ben, azok azt is tudták: bizony, csak a saját módszereikkel győzhetőek le. És pont ezt hirdette meg Gyurcsány, és pont ezért sorakoztak föl mögé az ország legértelmesebb, legharcosabb demokratái.
Aztán 2014-től az egész valahogy félresiklott. Egy párt, amelyik a rendszerrel szemben határozza meg önmagát, nem válhat annak részévé. Egy párt, amelyik az ellenzéket is keményen ostorozza, és jogosan, nem szürkülhet be azok sorába. A DK nagy pillanata a 2014-es Európa Parlamenti választás volt: hajszálon múlott, hogy nem a legerősebb ellenzéki pártként került ki belőle. Ennek oka is egyértelmű: egyedül indult, mindenki mással szemben, tehát pont azt tette, amit ígért, ezt pedig rengetegen díjaztuk. Aztán néhány hónappal később jött az önkormányzati választás, és a DK elkövette azt a hibát, amelyik végül sorsát meghatározta. Jövőjét, politikai hitelét átváltotta aprópénzre: ahelyett, hogy csak néhány nyerhető helyen állt volna össze a többi ellenzéki párttal, és mindenhol egyedül indul, átfogó, országos megállapodást kötött...
Aztán 2014-től az egész valahogy félresiklott. Egy párt, amelyik a rendszerrel szemben határozza meg önmagát, nem válhat annak részévé. Egy párt, amelyik az ellenzéket is keményen ostorozza, és jogosan, nem szürkülhet be azok sorába. A DK nagy pillanata a 2014-es Európa Parlamenti választás volt: hajszálon múlott, hogy nem a legerősebb ellenzéki pártként került ki belőle. Ennek oka is egyértelmű: egyedül indult, mindenki mással szemben, tehát pont azt tette, amit ígért, ezt pedig rengetegen díjaztuk. Aztán néhány hónappal később jött az önkormányzati választás, és a DK elkövette azt a hibát, amelyik végül sorsát meghatározta. Jövőjét, politikai hitelét átváltotta aprópénzre: ahelyett, hogy csak néhány nyerhető helyen állt volna össze a többi ellenzéki párttal, és mindenhol egyedül indul, átfogó, országos megállapodást kötött...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.