TÖRTÉNELEM BLOG
Szerző: Harmat Árpád Péter
2017.03.14.
Sokszor és sokan írtak már az 1848/49-es magyar eseményekről, a március 15-én zajló pesti forradalomról, a 48-as szabadságharcról és a korszak nagyjairól, így Kossuthról, Széchenyiről, Wesselényiről, Deákról, Batthyányról vagy Kölcseyről. Ugyanakkor egyik legjelentősebb nemzeti ünnepünk emberi arca nem mindig kap kellő hangsúlyt.
Mert mit is ünneplünk valójában március 15-én?
Ünnepeljük például azt, hogy 170 évvel ezelőtt akadtak olyan hazafiak, akik belátták: változásra van szükség, és ezért a változásért hajlandóak voltak áldozatokat is hozni. Ilyen volt Széchenyi István gróf, aki 1825 -ben birtokainak teljes egy évi jövedelmét ajánlotta fel országa számára (egy magyar tudós társaság megalapításáért). És ilyen volt az a magyar huszár is, akinek neve ugyan nem maradt fenn, de aki ott halt meg a szabadságharc utolsó csatájában Temesvár mellett, mert fegyvert fogott és miközben harcolt, végig hitt abban, hogy küszködésével, harctéri helytállásával segíti hazáját, egy független, alkotmányos Magyarország megszületését. A legtöbbet adta ezért, amit csak ember adhat: az életét. És sokan voltak még ilyenek, tízezrek akik elestek a szabadságharc közel egy éve alatt, 1848 szeptembere és 1849 augusztusa között.
Ünnepeljük ezen a napon még az összefogást is, ami egy táborba szólított a sok ezer holdas Wesselényi bárótól a nincstelenekig mindenkit: köznemes értelmiségieket, polgárokat, városi szegényeket, jobbágyokat, zselléreket, cselédeket, mindazokat, akinek fontos volt az ország jövője. Mind, egyszerre emelték fel fejüket, megújulást, szabadságot, igazságot követelve a magyarságnak...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.