Szerző: Ágoston László
2017.02.28.
Négy óra sem telt el a hír bejelentése óta, már megjelentek ezek. Ők a mi vérszívóink - a frusztrált milliók.
Tudod, sose értettem ezt a mentalitást - “dögöljön meg a szomszéd tehene”! Vajon mekkora frusztráció lehet abban az emberben, aki szerint ezek a 14 éves lányok “aranyos kis ribancok lesznek”? Tudod mit? Nem érdekel, mekkora az ő baja.
Mert egy csomó fiatal művész élete egyik legnagyobb ünnepét üli, felállva tapsolt nekik (és nekünk, magyaroknak) az egész filmes világ és végre van, lenne minek örülni, ebben a gyomorgörcs-fájású, önmagát elemésztő országban. Mert egy Deutsch Tamás már tíz lépésről nézve is sokkal, de sokkal kisebb, mint egy berlini Aranymedve. Mert ezek a - bocsánat a szóért - lelki nyomorultak, akik minden magyar győzelemben megtalálják a lehetőséget a saját frusztrációjuk képernyőre fröcsögtetésében egyrészt kevesen vannak (bár így is rengetegen), másrészt nem rabolhatják el egy pillanatát sem az örömünknek.
Nem szomoríthat el, ha valaki képtelen örülni. Nem haraphat bele a boldogság közös tortájába bűzös pofával valaki csak azért, mert neki rossz kedve vagy feltűnési viszketegsége van. Ezek beteg emberek. A betegeket pedig nem vesszük komolyan és kár is rájuk haragudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.