Szerző: B. Kiss Csaba
2017.02.23.
Katona, Nemzeti, Víg – ezek Stohl András színészi pályájának állomásai. Meg a filmek – Presszó, Meseautó. Meg a sorozatok – Tűzvonalban, Válótársak. Meg a szinkron – az ő hangján szólal meg Matt Damon vagy Luke Skywalker. Meg a tévés műsorok. De ezt már inkább zárójelbe tenném. Talán már ő is, pedig ezekből ismerte meg egy egész ország.
De maradjunk csak a Katona – Nemzeti – Víg hármasnál. Nem rossz sorozat, sőt. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor osztályából rögtön a Zsámbéki vezette Katonához kerül. Aztán jön a kereskedelmi tévézés, a bulvár, a celeblét. Ez atyai tanítómesterének már sok, el kell hagynia a színházat. Rövid ideig szabadúszás, majd Jordán Tamás Nemzeti Színházába kerül 2003-ban. Stohl a Nemzetiben? Nem túlzás ez? Sokan annak érezhették. Aztán jön Alföldi Róbert 2008-ban, mindjárt lett más, jobb célpont. Stohl csak médiasztár, nőcsábász, renitens fickó, különben, ha nem is példás, de családapa. Alföldi médiasztár is, renitens is, de az ő „bűnei” Stohléival szemben nem bocsánatosak.
Aztán ő is Stohl miatt kényszerül magyarázkodni. Van is miért. A Nemzeti társulatának tagja drogosan, részegen balesetet okoz, fél évre börtönbe kerül. Az addig is megosztó személyiség most aztán végleg elveti a sulykot. Kétféle reakcióval találkozik: a többség gyűlöli, mocskolódó kommentek garmadája hullik rá. A nagy ember elesett, lehet rugdosni. Őszinte indulat és káröröm keveredik ebben. A másik oldalról megbocsájtás, mentegetés. Azt hiszem, mindkét válasz eltúlzott. Ha nem a híres sztár tette volna, nem mocskolták volna így. Ha nem a nagy színész tette volna, nem biztos, hogy megbocsájtást kap. Alkohol- és drogproblémákkal küzdő, börtönviselt ember számára általában elzáródnak a társadalom kapui. Stohl még feljebb jutott. Erről is érdemes lenne elmélkedni egyszer.
De maradjunk csak a színészi pályánál. Még az ominózus eset előtt az Alföldi-féle Nemzeti öt évének legfontosabb előadása, Mohácsi Jánostól az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe. Stohl, némileg meglepően, a pap szerepében. Nagy előadás és egy olyan rendező–színész-kapcsolat, aminek majd a Vígben lesz folytatása. Habár még korábban kezdődött, meglehetősen döcögősen.
„A Sárga liliomban, azt gondolom, nem voltam neki szimpatikus – nem is az ilyen típusú színészeket szereti. (...) Szerintem Mohának én túl egészséges vagy túl »ügyes« színész vagyok. (…) Aztán jött az Egyszer élünk, ahol valahogy nagyon egymásra találtunk” – nyilatkozta tavaly a 7óra7-nek. A mondat pedig úgy folytatódik, hogy „az Istenítélet életem eddigi legnagyobb színészi ajándéka”. Valóban, John Proctor szerepében a Vígszínházban pályája egyik legjelentősebb állomásához érkezett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.