Szerző: M. Révész Zsuzsa
2017.02.13.
Mai vendégposztunkban egy gyermekvédelmi eset kapcsán szó esik a szülő-gyermek kapcsolatról, a kötődés kialakulásáról és a "kötelező" szeretetről is.
Legszívesebben megráznám magam. Hátha ezek csak szokványos, sötét, téli gondolatok az időjárási anomáliákkal tarkított februári zimankóban. Reggel hatalmas pelyhekben szakadt a hó a tegnapi jégbordás utakra, délben már dara kopogott az ablakokon, most ónos eső esik. A járdán a térdig érő hókupacok mellett simán bokáig lehet merülni a sáros latyakban. Az eszemmel tudom és nagyon igyekszem érezni is, hogy semmi baj, és ez is el fog múlni, de kérhetném esetleg mihamarabbra? Borongásom a gyermekvédelmi törvény szülői kapcsolattartásra vonatkozó passzusai fölött viszont sokkal régebbtől tart, nagyon nem akar elmúlni és sehogy se tudnám elhinni, hogy nincsen semmi baj. A gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó gondozásában élő gyermekek látogatása krónikusan rontja a kedélyeket, és egyáltalán nem csak az enyémet. A szabályozás elég egyszerű, talán reálisabb lenne durván sablonosat írni. Csak azért, mert egyébként a kapcsolattartás mikéntjének a megszabása lehetne rugalmas is, mikor, ki, hol, meddig, kinek a jelenlétében, de jót ebből a műfajból tényleg csak elvétve látni. Amit viszont itt sohasem látunk, az a hivatalosan valóban szemmel tartott és a szabályozásban ténylegesen figyelembe vett gyermeki jog mellett az előremutató jelleg.
Szokványosan havonta egyszer, jobb esetben kétszer megjelenik a szülő(pár), esetleg a népesebb família más tagjaitól kísérve. Ha a szülő veszélyeztette a gyermekét korábban, akkor a kijelölt felügyelők jelenlétében. Az egészen kicsi gyermekeik sokszor nem is értik, kik ezek az emberek és mit is akarnak tőlük. A kicsit kötelességből odaszállító nevelőszülő pedig végignézheti, ahogy a gyermeket (tisztelet a kivételnek) jól teletömik édességgel, chipsszel, kólával. Elszórnak esetleg fél marék könnyet és egy szekérderéknyi üres ígéretet, majd, mint ki jól végezte dolgát, hazamennek, és ez így mehet hosszú éveken át. Nem, még véletlenül sem azért ágálok, hogy ne jöjjön a szülő, sőt! Jöjjön az a szülő, ragaszkodjon a gyermekéhez, bátorítsa és vigasztalja! Tegyen meg mindent, hogy a beutalást kiváltó okok gyorsan megszűnjenek, és akkor ügyesen vigye haza a gyermekét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.