Szerző: P. Eliott
2017.02.06.
„Megírtam itt, hogy mikor éreztem magam itthon először, de ez három részletben volt, nagyjából egyformán, igazából mintha egyik erősítette volna a másik kettőt.
Valójában ezt az itthon vagyok érzést, amit átsző mindig valamilyen hálás melegség, nagyon gyakran érzem, amikor jövök hazafelé bárhonnan és eljövök egy folyó mellett, ami nem azonos azzal, ahová horgászni jártunk, ez itt van a városban, 5 percnyi autóútra, de annyira hasonlít jellegben, hangulatban ahhoz a másikhoz, meg egy csomó amerikai folyóhoz, hogy mindig átfut rajtam ez az érzés.
Amikor 72-ben kijöttünk ide, még hatalmas újdonság volt nekünk, fiataloknak külföldre kerülni. Akkor már lehetett utazni, de jól megnézték, kinek adják a nyugati útlevelet. Nekem például nem, ezért kellett társasutazással kijönni és lelépni.
Az első fizetés öröme
Amikor beléptünk az USA területére, még csak azt az örömet éreztük, mint Olaszországban is, de ehhez jött az a tudat, hogy ez lesz itt az új hazánk, kíváncsian nézegettük, hogy mi van itt.
Hatalmas öröm volt az első fizetésünket kézhez kapni, számolgatni, hogy mire telik belőle, átbeszélgetni, hogy mi a fontos vásárolni való, hol vannak a nem rabló nagyobb üzletek, mert kocsink az még nincs, és venni sem szándékoztunk még egy évig.
Pedig bíztattak minket, hogy 100 $-ért már kapható kivénhedt, ám még jól guruló kocsi, de úgy voltunk vele, hogy kivárjuk az újat, amivel semmi szerelgetni való nem lesz jó pár évig, mert nem értünk hozzá.
A munkahely 20 percnyire volt gyalog, és a lábunkban még ott voltak az otthoni nagy budapesti gyaloglások, szóval kerestünk egy nagyobb boltot, és hazacipeltük a vásárolt árut. Nem, nem esett nehezünkre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.