NEM VÁRT CSODÁK AMSZTERDAMBAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Zita
2017.02.13.

Először meglepődtem, amikor elolvastam Zita posztját, hiszen soha eszembe nem jutott volna, hogy egy ilyen témáról lehet érdekes posztot írni. Mint kiderült, lehet, ráadásul olyat, ami kicsit túlmutat saját magán. Ma tehát egy nagyon érdekes látogatást teszünk a (lassan tavaszi) amszterdami temetőben, ahol láthatunk majd kőangyalokat és csokisíremléket, és talán közelebb kerülünk a holland néplélekhez is.

"Ki volt Aletta van de Maet?

„De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére....

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.”

(Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben)

Egy kis magyar kultúrtörténet, holland szálakkal: a versben szereplő professzor, aki beleszerelmesedett a holland polgárlányba, nem más, mint Apáczai Csere János.

1648-ban tehetséges ifjú lévén, a református egyház ösztöndíjával Franeker, Leiden, Utrecht, Harderwijk egyetemein tanult, miközben volt ideje a helyi szellemi élettel is megismerkedni. Itt szerzett teológiából doktori címet. Ő lett a frissen alapított hardewijki egyetem első doktora.

Majd feleségül vette a versben szereplő dallamos nevű lányt, és hazavitte. Azután még sok mindent írt, tanított, és elszántan harcolt az erdélyi iskolák ügyéért. 1656-os kolozsvári iskolai székfoglalójában mondta az alábbi „nem véletlenül választottam tőle” mondatot:

„Ha olyan korba csöppentünk bele, melyben a bölcsességet és annak professzorait lyukas garasra sem becsülik -semmivel sem többre, mint a legnagyobb tudatlanságot-, akkor essünk kétségbe? Hagyjuk faképnél az iskolát? Nem! Szégyenen és gyalázaton keresztül nekifeszülve az erény felé kell törekednünk! A jelenkori gyalázatért kétszeresen megfizet majd gyalázóinknak az utókor, csak lankadatlanul igyekezzünk azt megérdemelni." (De summa scholarum necessitate earumque inter Hungarorus barbariei causis. »Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól«)

A történetet persze azért is mentettem ide, mert ez tulajdonképpen egy tipikus határátkelős, menjek-maradjak sztori 360 évvel ezelőttről, bájos helyzetrajzzal oktatásunk akkori állapotáról. Nil novi sub sole. (Nincs új a nap alatt.)

Végül még annyit, hogy a holland hölggyel együtt a házsongárdi temetőben lettek eltemetve. (Innen a vers címe, és erről jutott eszembe.) Kiemelném még az Áprily vers holland hagyományt idéző sorait is a tenger sötétség ellen ragyogó gátat építő szellemiségről...

ITT OLVASHATÓ