NÁZÁRETI 41.

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: Benedikty Béla
2017.02.05.

Legutóbb füstölögtem a washingtoni imareggelin. Remélem, senki nem sértődött meg. Sem a vallásosokat, sem a nyilvánosan imádkozókat nem akartam, nem akarom megbántani. Ami részemről a liberalizmus szinte végtelen kiterjesztésének felel meg, pedig különben nem vagyok hajlamos ilyesmire. Kifejezetten rosszul tűröm ugyanis az illetlen viselkedést. Nem tudom, elég világosan fejeztem-e ki magam a legutóbbi bejegyzésemben: a társasági eseményként végrehajtott imádkozást legalábbis illetlenségnek tartom, de talán még inkább szemérmetlenségnek, faragatlanságnak, az erkölcsi tartás teljes hiányának. Bunkóságnak. Egyelőre hagyjuk magát a vallást, a vallásosságot, beszéljünk csak annak szóbeli kifejezéséről, az imádkozásról. Azaz a könyörgésről, a rimánkodásról, az ismert vagy még inkább az ismeretlen fájdalomtól való rettegés szavakba öntött megnyilvánulásáról, a jajgatásnak, a rémület sikolyának a második jelzőrendszerbe foglalt formájáról.

Közeledvén a felnőtt korhoz végre közelebbről is megismertem anyámat, egyre gyakrabban találkoztunk. Találkozásaink alkalmával egyre több praktikus részletet tanultam meg tőle a viselkedés szabályaiból. Arra már csak a halála után jöttem rá, milyen hihetetlen empátiával vezetett rá ezeknek a szabályoknak az ésszerű eredőire - soha nem mondta, hogy ezt így kell, mindig csak azt, miért racionálisabb úgy, mint annak az ellenkezőjeképpen. Ez annál is inkább igen nagyra értékelendő teljesítmény, mert ő szegénykém a származása folytán meghatározott, borzalmas drillben nőtt fel, abban a légkörben a létezés különböző formái kötelezők voltak, nem értelmesek. (Csak hogy kicsit közelebb hozzam az olvasót a kontraszt felismeréséhez, olyat teszek, amilyet igen ritkán szoktam: egy kép erejéig bepillantást engedek családom legbelsőbb ügyeibe. Anyám a kedvence - ma divatos szóval mentoráltja - volt Auguszta főhercegnőnek, ilyenformán a "főúri társaság" számára a főhercegnő és férje, József főherceg által rendezett eseményeken kötelezően meg kellett jelennie. Az itt látható kép - ó irgalom atyja ne hagyj el - az alcsúti kastély parkjában készült, mielőtt a kisasszony, az arisztokrácia kedvence, az én anyám, az az illedelmesen álló kalapos kislány beszállt volna a főhercegnő autójába, hogy a fővárosba hajtasson.)...

ITT OLVASHATÓ