Szerző: Benedikty Béla
2017.02.01.
Ígértem, hogy még beszélünk a hét főbűnről. Kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag és lustaság.
Jó régi a hét főbűn, a 4. században találták ki az emberek sanyargatásának ezt a különlegesen ostoba, álszent módszerét. A felsorolás a sivatagi atyáktól származik, közülük egyvalaki szedte rendbe ezeket a bűnöket, egy Evagriosz Pontikosz nevű atya. Az egyháztörténet szerint. Akkor pedig - mint tudjuk - nincs tévedés. Azt éppen nem olvastam, milyen nap volt, és hány óra, amikor ez a Pontuszban született Evagriosz kinyilatkoztatott, de ez inkább az én felületességemnek tudható be, mintsem az egyháztörténet lazaságának. Valahol bizonyosan megvan percre pontosan.
A sivatagi atyák rendkívül fontos csoportosulása a vallásos embereknek. Ezek úgynevezett remeték voltak, akikre tudomásom szerint nagy tisztelettel és rémült alázattal illik felnézni. Én inkább a szánalmat tartom a velük kapcsolatos adekvát érzelemnek, zaklatottabb perceimben ez némi bosszúsággal vegyül. Nem tudok ugyanis mit kezdeni egy emberrel, aki az állatvilágból ismerhető életmódot tartja kívánatosnak, eszik, iszik, ürít és alszik, klasszikus esetben egyedül az különbözteti meg az állatoktól, hogy imádkozik. Klasszikusnak azt az esetet nevezem, amikor a természetből maga szerzi be az enni- és innivalót, ellentétben azokkal a szerzetesekkel, akik embertársaikon élősködnek - azaz nem dolgoznak, nem tesznek semmit az életben maradásukért, mert abban a felfuvalkodott félreértésben töltik napjaikat, hogy a remeteség tiszteletreméltó, az alamizsna koldulás meg a vezeklés egy formája, miközben valójában azok vezekelnek, akik ezeket az élősdieket eltartják. A remeteség az emberi fajra jellemző tulajdonságok összességének életvitelszerű, csökönyös tagadása. Mielőtt elfelejtem: az állatvilágtól nemcsak az imádkozás különbözteti meg a remetét, hanem a nőktől való tartózkodás is, azaz még a szaporodás ösztönének is ellenállnak - valamiért ezt is tisztelni kellene.
Namármost a hét főbűn kidolgozása ennek az életmódnak az eredménye, az írásban való rögzítés a fent említett Pontuszi Evagriosznak a munkásságát dicséri. Mielőtt elment Nílus-menti (azaz sivatagi) remetének, diakónussá szentelték, azaz szolgálattevővé (a diakónus a görög diakonosz latinosított változata, a diakonosz különben szolgát, szolgálót jelent, van ennek szép, pontos jelentésű latin fordítása is: a minister, ha ismerik esetleg valamelyik mai, miniszter beosztású fejhúst, szóljanak neki, legyen méltó a sivatagi atyákhoz... Bár ha alaposabban belegondolok, méltó. Élősködésben bizonyosan.) ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.