Szerző: macassy
2017.02.27.
Mind ismerünk Erika néniket, és mind Erika nénikké válhatunk, ha elhallgattatjuk a lelkiismeretünket...
Ha őszintén magunkba nézünk, sokszor hasonlítunk a filmbeli Erika nénire – ő ugyanis nem egy torz lelkű, velejéig romlott szörny, hanem egy nagyravágyó, sikerre szomjazó énektanár, aki az elismerésért cserébe túllép egy morális határon.
Erika néni az a gátlástalan kolléga, aki a Te ötleteddel villog az értekezleten. Erika néni a szomszéd lakó, aki rád tolja a közös felelősséget. Erika néni a nagyravágyó szülő, aki úgy választ iskolát, játszópajtást, hogy az a „megfelelő körökből” kerüljön ki, és aki a kevésbé menő haverokat lekoptatja, mert a „mi gyerekünk ilyennel ne barátkozzon”. Erika néni a hivatalnok, aki visszaél a hatalmával. Erika néni mindenki, aki átgázol mások lelkén, csak azért, hogy elérje a vágyott célt. Mind ismerünk Erika néniket, és mind Erika nénikké válhatunk, ha elhallgattatjuk a lelkiismeretünket.
Gondolom, sokunk számára felért egy időutazással megnézni a Mindenkit. A kilencvenes években én is ugyanúgy játszottam az iskolai szünetben, mint a filmbeli lányok. Ugyanúgy együtt bóklásztunk hazafelé. Énekeltem az iskolai kórusban is. Egy dolog azonban nagyon más volt: amikor felmentünk a színpadra, a mi karvezetőnk nem igazgatott minket idegesen, nem fegyelmezett, nem fenyegetőzött. A füléhez emelte a hangvillát, és mielőtt megadta volna minden szólamnak a kezdő hangot, ránk mosolygott.
Nem szerette a nagy szavakat, de őszintén hitt bennünk. És biztos, hogy egyetért Deák Kristóffal, aki szerint meg kell próbálni úgy felnevelni a gyerekeket, hogy büszkék lehessünk rájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.