Szerző: András
2017.02.06.
Sokan sokféle okból mennek hosszabb-rövidebb időre külföldre. Az Európai Unió keleti régióiban a megélhetés a döntő ok: fiatalok (és nem fiatalok) ezrei vállalnak minden évben munkát az EU gazdagabb tagországaiban. Másokat a szerelem visz külföldre, megint mások a tudományos karrierjüket építik. Vannak, akik tanulni mennek, és vannak, akik kalandvágyból, más kultúrák megismerésének vágyától hajtva mennek el.
Kevés kivételtől eltekintve a legtöbb külföldön élő honfitársunk többé-kevésbé szoros kapcsolatot ápol az anyaországgal: ha más nem, a család mindenképp összekötő kapocs marad. Az évek során azonban az ember ráébred, hogy az élet nélküle is megy tovább: az emberek felnőnek vagy éppen megöregednek, a házakat felújítják (vagy lebontják), és nagyon gyakran úgy találod, hogy már nincs semmi közös benned és a régi barátokban, sőt, már az egyes utcák neveit is elfelejted a szülővárosodban/szülőfaludban. Ugyanez fordítva is igaz: az új környezet, az új nyelv alapjaiban változtatja meg az ember gondolkodásmódját (hacsak nem izolálja magát egy magyar közösségben), és egészen más perspektívából latja a dolgokat, mint régen.
Úgy vettem észre, hogy az emberek nagy többséget igencsak érdekli, mi folyik Magyarországon, még akkor is, ha már évtizedek óta nem jártak otthon - vagy éppenséggel máshova születtek. Vannak persze, akik teljesen belevetik magukat az új kultúrába és tudni sem akarnak a régi életükről, de - az én egyáltalán nem tudományos megfigyelésem szerint - ez nem jellemző.
A magyar belpolitika ugyanolyan heves vitákat tud kirobbantani a diaszpóra tagjai között, mint otthon; mindez az indulat azonban nehezen materializálódik szavazatok számában, mivel viszonylag kevesen vállalják a konzulátuson való szavazással járó fáradalmakat (és költségeket), ami igencsak nagy kár, hiszen nagyon nagy potenciál megy így veszendőbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.