Szerző: Átlátszó blog/Kőszeg Ferenc
2017.02.07.
A magyar egészségügy nem ketté, hanem sok-sok darabra szakadt. Legalul ott van az a 15 százalék, akik egyáltalán nem jutnak egészségügyi ellátáshoz. Fölöttük ott vannak azok, akik órákat várnak az orvos szobája előtt, és daganatos betegségüket csak akkor diagnosztizálják, amikor már csak az a kérdés, hogy hány morfium-injekciót kapjanak naponta. Fölöttük azok, akik nem milliomosok, de van annyi pénzük meg annyi társadalmi kapcsolatuk, hogy ha nem is három napon, de három hónapon belül sor kerül a csípőműtétükre. Aztán ott vannak a milliomosok, akiket magánkórházakban kezelnek. Végül pedig van egy szűk csoport, a feudáldemokrácia nómenklatúrája. Őket már nem elkülönített pártkórházakban kezelik, mint az 1950-es évek pártarisztokráciáját, hanem szovjet vagy amerikai mintára katonai kórházakban.
A napokban, amikor hazaértem, a lépcsőházban, a levélszekrények alá készített bádogládában tízegynéhány kék füzet sorakozott. Nem volt ez szokatlan látvány, sőt inkább nagyon is megszokott. A lakók ebbe a bádogedénybe halmozzák a reklámokat meg a kormányzati és önkormányzati propagandaanyagokat. Majd a takarítónő kidobja őket, ne szemeteljünk.
Általában én is ezt teszem, most azonban megsajnáltam a kis kék füzetet. A gyerekkoromat idézte fel bennem, amikor a VI./a osztállyal meglátogattuk az Ötéves tervünk – béketerv című kiállítást. Mindenütt tablók, tárlók, grafikonok, láthattuk milyen lesz a sztálinvárosi vaskohó, a tiszalöki vízierőmű, a budapesti metró. Ez a mostani kis kék füzet ugyancsak a jövőbe tekint, ha nem is a messzi távoli jövőbe. Megtudjuk például, hogyan emelkedik a szakorvosok és szakgyógyszerészek meg a kórházi nővérek bére két ütemben.
Ami személy szerint engem érint, az a nyugdíjemelés, az azonban csak 1,6 százalékkal emelkedik. Kleine Fische – szálkás hallottam mindig gyerekkoromban. A brossúra a Neue Zürcher Zeitungot idézi, amely megállapítja, hogy Budapest sikeresen állította helyre a költségvetési egyensúlyt. Forrás az NZZ 2016. májusi száma. Kemény filológiai munka lesz visszakeresni az idézetet a napilap májusi számaiban.
De lehet, hogy minden igaz, amit a füzetke ír. Csakhogy engem nem bűvölnek el a kormányzati örömködések, még ha netán igazak is. Még a nyugdíjam 1,6 százalékos emelkedése sem érint komolyan. Önző vagyok: az érdekel, amivel az életkoromnál és egészségi állapotomnál fogva nap, mint nap találkozom: az egészségügy, a betegek és sok-sok nagy tudású, nagyszerű orvos (meg nővér, műtős stb.) kényszerű kínlódása az egészségügy rendszerében. Mert kényszerű kínlódás ez akkor is, ha az orvosok nem csekély része egyúttal haszonélvezője is a visszásságoknak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.