HRABAL

HUPPA BLOG
Szerző: Konok Péter
2017.02.03.



Azért most így, a huszadik évfordulóján annak, hogy a Hrabal úr elröpült, a teste nagyot csattant a Na Bulovce kórház járdáján, ő meg csak nézte-nézte, hogy miféle csodaszép foltokat és formákat freccsennek a zsigerei a hóba, vörös-fehér kontrasztokat, krikszkraksz álmokat, mint ahogy a Gyöngéd barbárok Vladimírja freccsentette-marta savas művészetét dörgő, iromba vaslemezekbe és véres tamponokba, és csak röpült-röpült a Hrabal úr felfelé, el a kéjvágyó macskáktól izzó kórháztetők fölött, a kavargó hópelyheken és galambrajokon át, mint Chagall zöld hegedűse, és ma is röpül, itt röpül bennünk, a mi közös egyszer-sosemvolt-Kelet-Európánkban, amit megint szigorúan ellenőrzött vonatok járnak, aminek zord nemzeti himnuszait megint stemplik dübörögik peckes papírokon, mert megint elszartuk az egészet, ahogy szoktuk – szóval elképzelem, hogy milyen csodálatosan káromkodott volna a Hrabal úr, milyen gyönyörűt és gonoszat írt volna abból, ha valami potentát, nyakkendős párttitkár, pecsétgyűrűs kult-úr (amolyan személytelen, mint Petrié), miniszteri tekintetes elvtársúr azt mondja neki, hogy “de hát Hrabal úr, majd mi eldöntjük magának, hogy milyen sört igyon, és ne ilyet, hanem amolyat, mert ha nem olyan sört iszik, amit mi ideálológiai szempontból üdvösnek tartunk, akkor maga onnan nem cseh, hanem egy anticseh, egy csehtelen, csehellenes, elcsehszett koz-mo-po-li-ta!!!”, hát, a Hrabal úr szikrázott és pezsgett és bugyborékolt volna, mint egy felrázott söröspalack egy napfényes nyári délutánon, és amúgy röptében még odaszólt volna a galamboknak, hogy “madárkáim, drága madárkáim, hát ugyan, szarjatok már a fejére helyettem is, ahogy az összes hősies pózba merevedett röhejes szobor fejére is szoktatok!”.

ITT OLVASHATÓ