Szerző: Határátkelő
2017.02.15.
A határátkelés egyik szomorú mellékhatása a hátrahagyott gyermekek kérdése. A jelenségről talán nem beszélünk eleget, pedig komoly problémáról van szó, amit az is mutat, hogy a legfrissebb (de még így is több éves) adatok szerint is körülbelül 900 ezer gyereket érint csak Európában, azon belül is a dél-kelet-európai régióban.
Egyre inkább megkerülhetetlenné válik a hátrahagyott gyermekek kérdése, annál is inkább, mert a legfrissebb, a kétezres évek végéről származó adat szerint is 900 ezer gyerek érintett, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik nem jelennek meg a statisztikában (például azért, mert az érintett szülő ingázik, vagy úgy dolgozik külföldön, hogy közben nem jelentkezett ki otthonról).
A szakirodalom ezeket transznacionális családnak nevezi. Ennek lényege, hogy tagjait (hosszabb vagy rövidebb időre) országhatárok választják el egymástól, azaz különböző országokban élnek – írja nagyszerű tanulmányában a KSN Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos munkatársa, Blaskó Zsuzsa.
Az ilyen családok esetében nem csak a szélesebb közösségre (tehát felnőtt testvérek, szülők, stb.) kell gondolni, hanem az úgynevezett nukleáris családokra is, és igazán ez utóbbi a nehéz ügy, amikor az egyik vagy másik szülő (szélsőséges esetben mindkettő) egy másik országba költözik úgy, hogy gyermekeit hátrahagyja.
Most nem mennék bele a különböző szakkifejezésekbe (mint amilyen a transznacionális szülőség, a hátrahagyott gyerek, stb.), akit mélyebben érdekel a téma, tényleg olvassa el Blaskó Zsuzsa tanulmányát, vagy keresse fel a témával foglalkozó Children Left Behind (CLB) elnevezésű hálózat oldalát:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.