2017. február 12., vasárnap

EGY ÉRTÉKELÉS NÉLKÜLI ÉV

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.02.11.


1981. februárjában sem Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, sem Losonczi Pál államfő, az Elnöki Tanács elnöke, de még maga Lázár György kormányfő sem értékelte az 1980-as esztendőt, pedig izgalmas év volt.

Abban, hogy 1980 mozgalmas volt, nincs semmi meglepő. Mióta az emberek ezt-azt művelnek maguk között – időnként kimondottan egymás kárára – a „mögöttünk hagyott esztendőben” mindig történt valami érdekes vagy egyenes vérlázító esemény. 1939-ben például sok mindent át kellett értékelniük az embereknek. Elsősorban azt, miként fogják 1940-et, illetve az egyes napokat túlélni.

A szocializmus sötét éveiben nem aggattak erőltetett, semmitmondó jelzőket az évekre mindenféle, zavart fejű, önkéntes világmegváltók, illetve rendkívül dühösnek látszani szándékozó próféták. Minek ilyesmikkel másokat hülyíteni, illetve bosszantani?

Az évértékelő beszéd a magamutogatás kellemetlen, gátlástalan formája. Valamiféle önmegvalósítás-pótlékról van szó, amelynek segítségével a kedvezményezett szónokok megjeleníthetik vágyaikat, keserűségeiket, amivel elszórakoztatják rajongótáborukat. Eldicsekedhetnek dicsőséges tetteikkel és lecsaphatnak a nép ellenségeire. Az sem zavarja őket, ha ilyesmik nincsenek, illetve nem ott, ahol ők feltételezik.

Elkapják az előző év grabancát, aztán megpróbálják saját gondolataikat, érzelmeiket belegyömöszölni. Az eredmény ennek megfelelően egy egészen groteszk, bizarr torzszülött lesz, tele bizonytalan jóslatokkal.

Mi ösztönöz egyáltalán valakit arra a galád tettre, hogy évet értékeljen mások kárára és a saját gyönyörűségére? Valószínűleg rendkívüli boldogsággal és sikerélménnyel járhat konferansziét játszani egy mindenben vele egyetértő, előre kiválogatott közönség előtt. Aki valami miatt elkezd évet értékelni, az a későbbiekben kényszeresen megteszi ezt minden évben. Talán ennek segítségével tartja karban az önbizalmát. Felesleges és ostoba rítusról van szó. Ünnepi beszéd a semmi alkalmából.

Minek ez a nagy felhajtás? Aki vissza óhajt emlékezni valamire, és el szeretné mondani a világban történtekről a saját véleményét, az írja meg a visszaemlékezéseit, és ha talál rá kiadót, adassa ki. Akit érdekel, az elolvassa.

Sok minden írható az MSZMP számlájára, de nem tömte tele rendszeresen szeméttel az emberek postaládáját a tőlük elvett pénzből. Kádár János idejében is voltak éves jelentések, pártdirektívák, de nem mutogatták ezeket főműsoridőben. Kádár soha nem ünnepeltette magát zárt körben, megdicsőülten, gondosan körülbarikádozva alattvalókkal és kordonokkal. Május elsején „spontán” megjelent a tömegben és kért valamit az „Önök kérték”-től.

1980-ban értékelés nélkül is rengeteg minden történt. Többek között elkezdődtek a 80-as évek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.