Szerző: Schiffer Pál
2017.02.26.
Schiffer Pál a hetvenes évek elején a cinéma vérité módszer segítségével nyúlt a cigány tematikához, s forgatta le a szociológiailag pontos és az azóta a Kemény István által vezetett cigánykutatás emblémájává lett dokumentumfilmjeit (a Mit csinálnak a cigány gyerekek? az iskola világát, a Faluszéli házak a lakáskörülményeket, a Fekete vonat pedig a munkába állás nehézségeit, a Nyírségből Pestre ingázók nehéz sorsát tárja fel.) Ezekben a filmekben – Bódy Gábor szavaival élve -- tágra nyílt szemmel, a legnagyobb látószöggel nézte Schiffer a világot, nehogy lemaradjon az igaz. A jelszavak mögött rejtőzködő Magyarországról.
Schiffer Pál valósággal beleszeretett ebbe a rejtett, eltagadott világba, ő látta meg a Jánosokat és a Gyurikat és ő hozta őket érzelmi közelségbe azokhoz is, akik talán sohasem hitték, hogy érintheti őket a kisebbség gondja. A cinéma vérité módszerét fejlesztette tovább a talán legismertebb és a cigánysorsról legtöbbet mondó filmjében, a Cséplő Gyuriban.
Schiffer Pál hosszú időn át ismerkedett a zalai cigánytelepen élő Cséplő György életkörülményeivel, olyan filmet akart csinálni a főhős életének döntő periódusáról (Cséplő György megpróbál munkát szerezni a fővárosban, hogy kitörhessen a szegénységből), amelyben minden úgy történik, ahogy ő akarja.
Módszere jól illeszkedett az akkoriban kialakuló BudapestiIskola irányzatába, mely a dokumentum-, illetve a játékfilmkészítés módszereinek sajátos ötvözésével kísérletezett. A Cséplő Gyuri a narrációt csak eszközként használó dokumentumfilm, amelyben elsősorban a mesterségesen létrehozott, de teljesen valószerű szituációkban kibomló személyiségek, gesztusok telítődnek jelentéssel. És ezen a ponton érhető tetten a Cséplő Gyuri legnagyobb erénye: bár ez a film is kívülről, a társadalmi probléma oldaláról mutat be egy ember sorsán keresztül valami általánosat, a kamera jelenlétében teljesen spontán módon természes gesztusok, és szociológiai igazságok exponálódnak.
Schiffer célja az, hogy a hiteles szociológiai helyzetképet egy portré megrajzolásával tegye személyessé, miközben a portré alanyát úgy választja ki, hogy az egyedi eset segítségével fel tudja mutatni a tipikus problémát is. A film a hagyományos szerkesztésű dokumentumfilmektől eltrően nem az észre, hanem az érzelmekre akar hatni, hiszen az irracionális előítéleteket, sztereotípiákat amúgysem lehet észérvekkel lebontani.
Schiffer ebben a filmjében az eseményeket szenvtelenül rögzítő dokumentumfilmet élővé akarta varázsolni, jelenidejűvé akarta tenni a történetet, hogy a néző átélhessen, s ne csak megfigyelhessen egy problémát, hogy részesévé válhasson a történetnek, hogy azonosulhasson a főhőssel...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.