Szerző: Rátesi Margit
2017.02.25.
Akár örülhetnék is: a budapesti olimpia rendezése ellen már 3-4 éve felsorakoztattam az érveimet. Először még az Amerikai Népszavában, tavalyelőtt nyáron – a paralimpiai bizottságnál kiderült disznóságok miatt –, a KMH-ban is.
Mégsem vagyok felhőtlenül elégedett. Akkor is, most is azt tartom: NEM a játékok költségei – és azok jó részének várható elsikkasztása – a legfontosabb argumentum ebben a vitában. Bár azért rávilágítanak az egész olimpiai mozgalom természetére az elmúlt években kipattant sorozatos botrányok. Nemcsak a NOB, a FIFA, az UEFA, hanem nemzeti megfelelőik háza táján is.
Nem úszhatják meg az ellenzéki pártok sem, de a Momentum sem, hogy végiggondolják: mivé vált az élsport, és legnagyobb bemutatója, az olimpia.
Röviden: óriási, émelyítő cumivá, amivel be lehet tömni sok millió nyomorult száját, és amin pár ezren jól megszedik magukat, pár tízezren meg – az egészségük feladása árán – egy múló pillanatig „sikeresek” lehetnek.
Részletesebben…
A sportrajongók, sportszervezők, egyéb lézengő ritterek (nem sportolók!) egyik kedvenc érve, hogy a sportban a teljesítmény mérhető, egzakt. Na ja, csakhogy arról, hogy ki juthat el egyáltalán a megmérettetésre, az már millió, nem annyira korrekt feltételtől függ. Mivel ma már egyetlen századmásodperc, vagy tizedmilliméter is eldöntheti az elsőség kérdését, szakemberek légiója munkálkodik azon, hogy a legprecízebben fejlessze az adott mozgásban résztvevő izmok, idegek, inak legoptimistább működtetését. Amik egyébként egy sportolóba vannak mellesleg „becsomagolva”. Aki – vagy a trénere – nem ismeri ezeket az információkat, még egy városi küzdelemben se indul eséllyel. Nem beszélve a pontozásos műsorszámokról, vagy a csapatjátékokról, ahol kőkeményen számítanak az ”egyéb” megfontolások, mint a sportoló felkészültsége, erőnléte, tehetsége.
A drogokról nem is beszélve. Nem tiltanám a drogokat – aki úgy gondolja, hogy az életét is érdemes kockáztatni a mutatvány sikeréért, hát tegye.
A másik gyakori érv, hogy a bajnokjelöltek példát mutatnak küzdőszellemből, helytállásból stb. Hm… Az újkori olimpiák egyik fontos elvi alapja volt még a huszadik század első olimpiáin is, hogy nem hivatásos futók, ugrók stb., mérik össze magukat, hanem kifejezetten a kedvtelésből mozgók. Ebből már a század közepére nem lett semmi – jórészt a diktatórikus berendezkedésű államok jóvoltából, ahol az aranyérmek fényétől várták, hogy elvakítsa a szürke ínségbe belefáradt tömeget. Ezért aztán beleadtak apait-anyait, dollárt-márkát-rubelt-forintot, amiből csurrant cseppent annak is, aki vásárra vitte a bőrét. Úgyhogy immár szó sincs amatőrségről – az élsportolók mindegyike egy mozdulata, testrésze fejlesztésére, erősítésére használja az idejét, amiért a jövedelmét is kapja.
Kiváltképp hamis az az érv, amely szerint az olimpiai győzelem elősegíti a népegészségügy helyzetét. Kedvtelve idézgetik, hogy egy-egy aranyérem hatására milyen sok gyerek választotta az illető sportágat. Ja, pár ezren talán fellelkesültek, pár százan eljutnak az edzőterembe, pályára, tatamira, és pár tucat talán még serlegeket is begyűjt. A több százezernek meg marad a tornaterem nélküli iskola, az uszoda, sportpálya nélküli falu. Akik ettől várják a népegészségügy fellendülését, valószínűleg a piramist is úgy kezdenék építeni, hogy a csúcsát nyomnák a homokba. Aztán csodálkoznak, hogy az istennek se akar megállni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.