- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.01.13.
Kedves Viktor!
Mici néni vagyok. Biztosan emlékszel rám, mert soha az életben nem találkoztunk. Te még klottgatyában rúgtad a műbőr labdát a libalegelőn, amikor én már Darwinba költöztem a családdal. Darwin nem egy ember – vagyis de, csak én nem bele költöztem -, hanem egy város. Ausztráliában. Na, itt lakunk mi a családdal. Ehhez még pont nincs semmi közöd, csak úgy mondom.
Képzeld, mekkora volt a meglepetésem, amikor karácsony után jött a postás és levelet hozott otthonról. Mármint Magyarországról. Meg is hatódtam egy pillanatra, mert azt hittem, a születésnapomra gratulál nekem valaki, ami akkortájt van. Gondolhatod, hogy meglepődtem, amikor egy marék cédula potyogott ki a borítékból. Erzsébet utalvány, ez volt ráírva. Egy asszony képe is rajta van, aki koronával a fején alszik. Gondoltam, valami álomfejtő kártya, vagy nem tudom mi. Aztán az otthoniak írták, hogy ezzel lehet vásárolni és azért kaptam, mert nyugdíjas vagyok és magyar. Mert minden magyarnak és nyugdíjasnak jár és te küldtél is mindenkinek. Amerikába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Norvégiába, mindenhová.
Te Viktor! Normális vagy te? Szerinted mi a jó eget kezdjek én ezzel itt? Azt hiszed, hogy a sarki boltos elfogadja a cetlit az alvó asszonnyal? Aztán mit csinál vele? De van még kérdésem. Most olvasom, hogy nem csak nekem küldtél ilyet, hanem még 32 449 másik embernek is, akik nem Magyarországon élnek. Azon túlmenően, hogy egyikünk se tud semmit kezdeni vele, még a postaköltség is drága. Kidobtál az ablakon 325 millió forintot, plusz a postaköltségre 52 milliót. Az 377 millió forint. A semmire.
Viktor! Ennyire gazdag ország lett Magyarország, amióta nem jártam ott? Merthogy tavaly hazamentem pár hétre és akkor még nem volt gazdag. Az unokatestvéreméknél voltam – pont karácsony körül – és nekem kellett fát hozatni, ha nem akartam megfagyni. Arra sem volt pénzük, hogy fűtsenek. Meg arra sem, hogy gyógyszert vegyenek a gyereknek, aki megfázott a fűtetlen lakásban és úgy köhögött, mint a ló. Az unokatestvérem anyjának én vettem kerekesszéket, mert nem tud járni a tropa csípőjével, de még egy évet kell várnia a műtétre.
Az egész falu – mert falun laknak a rokonaim – úgy lepusztult néhány év alatt, hogy az valami csuda. Kátyús utak, közvilágítás alig van, orvos, posta nincs, bolt is csak egy, az is bezár délben. A városba jár be hetente egyszer vásárolni az, akinek van pénze buszjegyre. Munka nincs a faluban, csak szegénység. Te Viktor! Hány ilyen falu van az országban? Mert ahogy elnéztem, nem csak ez az egy, ahol a rokonaim élnek. És nem csak a falu ilyen, a városok is. Olyan szürke, szomorú, kopott, reménytelen volt minden. Savanyú szagú, rosszkedvű. Nem láttam mosolyt az emberek arcán, csak ingerültséget, rosszindulatot.
Beteg az országod, Viktor! De te sem vagy egészséges, ha külföldre küldözgeted az utalványokat, amikor ezer helye lenne annak a pénznek otthon. Hát egy normális ember sincs a kormányodban, aki elmondaná neked, hogy pénzszórás az egész? Senki nem szólt, hogy ha elégetnéd azt a 377 millió forintot, akkor ugyanott lennénk, mint így? Nem csak azért, mert nekünk, külföldön élőknek nem sokat jelent az a 10 ezer forint, mert a gesztus a lényeg. De nem tudunk mit kezdeni vele, mert sehol nem fogadják el, csak Magyarországon.
Mit akartál ezzel elérni, Viktor? Meghirdetted az Gyere haza Öreg programot? Ha már a fiatalokat olyan ügyesen sikerült hazacsábítani? Miben reménykedsz? Hogy a 32 550 külföldön élő nyugdíjas hazaugrik bevásárolni, kárba ne vesszen a 10 ezer forintos utalvány? Hogy majd én is hazaugrom csirkefarhátért? Darwinból? És ha már otthon vagyunk, akkor elmegyünk szavazni is? Lehetőleg rád, mert annyira hálásak leszünk az ajándékért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.