Szerző: PuPu
2017.01.12.
Merthogy Orbán taktikája remek volt, a demokratikus oldalon mindenki mindenkit utál, legyen bármi is az ára, keresztbe tesz a másiknak, a szimpatizánsokat hergeli és akkor boldog, ha Juliska aktivista pofán veregeti az esernyőjével Béla bácsit, a testvérpárt (vér a véremből...) aktivistáját, a vén kecskét, aki aztán majd jól bokánrugdalja a felbőszült csatabanyát.
Ezen kívül az is érdekelne, hogy miért akarja az, aki önmagát jelöli miniszterelnöknek eltávolítani a listáról a másik párt elnökét, amikor nyilvánvaló, hogy ezzel tízezres nagyságrendben távolítana el demokrata szavazókat, vagy késztetne otthonmaradásra.
Az is érdekelne, hogy egy párt elnöke miért tűri el az anarchista megnyilvánulásokat, vagy mi motiválja a parttalan megalkuvásra és meghunyászkodásra?
Nem szeretnék olyan párt elnöke lenni, amelyben minden nap szinte meg kell érnem, hogy nyilvánosan megaláznak?
Hogy konkrét legyek, ha Molnár Gyula belenyúl az alsógatyájába, akkor megtalálja-e még a tökeit, vagy inkább megujjazza magát?
Emlékeztetném, hogy Gyurcsány is ott cseszte el a rexet, hogy beletörődött abba, hogy a pártpénztárnok rángassa úri kedve szerint, ahelyett, hogy kihajigáltatta volna a pártból a pénzesládikájával meg a kapcsolati tőkéjével együtt.
Utóbbit akkor Simicskának hívták...
Azt mondta a Szocialista Párt egyik általam nagyon tisztelt és kétségbevonhatatlan tisztességű volt vezetője, hogy hiába kezdeményeztek akármit, a belső ellenzék még csak nem is vitatkozott, csak szavazott, és vége volt a kezdeményezésnek.
Akkor miért nem mondtak le, miért adták a nevüket más többség politikájához, mint aki őket megválasztotta?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.