Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.01.13.
Tavaly a Saul fia című film Oscar-díja kapcsán nagy volt a felbuzdulás, rengetegen vetették fel a kérdést, hogy miért nincsen film a Don-kanyarról is. Mintha magyar állampolgárok holokausztban halt halálát és a Don-kanyarban halt halálát szembe kéne állítani. Nem kell, mindkettő a nemzet tragédiája, és igen, ahogy tavaly is mondtam, a Don-kanyarról is kéne egy film. Már csak azért is, mert ami ott történt, körülbelül 100 ezer honfitársunk halála az, amiből tanulnunk kéne, a jelenre és a jövőre nézve is.
A Don-kanyarról tényleg nem lehet normálisan beszélni. Nem lehetett a Kádár-korszak alatt, mert nem volt szabad arról beszélni, hogy a szovjet katona ölte a magyart. De ma sem jobb a helyzet, hiszen ma meg nem lehet arról beszélni, hogy mi az a politikai vezetés és az a politika, ami a doni tragédiához vezetett.
Pedig ez sovinizmus. Nem patriotizmus, ami büszke a hazájára, örül a sikereknek és támogatja honfitársait a nemzeti kötelék révén, hanem az a sovinizmus, ami hamis jelszavak mentén ellenségeket keres, háborús retorikát űz, ember és ember élethez való joga között különbséget tesz, és elhiteti honfitársaival, hogy jobbak vagyunk más népek fiainál és lányainál.
A Don-kanyarban egy rosszul felszerelt magyar sereg a szövetséges nácik által végül magára hagyva omlott össze a szovjet túlerő súlya alatt. Miközben itthon ment a propaganda a bátor seregről, az óriási magyar hadi fölényről, a magyar katonák legyőzhetetlenségéről, kint mínusz 30 fokban, gyengébb fegyverzettel, akadozó ellátmánnyal, rossz infrastruktúrával, utánpótláshiánnyal, rossz politikai döntések közepette küszködött az a második és harmadik magyar hadtest, amely január 12 és 14 között nem bírt el a szovjet túlerővel, és felbomlott.
A 200 ezres hadseregből márciusra alig 70 ezer ért a 100 kilométerrel hátrább meghúzott új frontvonalig.
A többiek nagy része meghalt vagy hadifogságba került.
Mindez pedig egy olyan nacionalista politikai logika következménye volt, amely háborúval akart kárpótlást szerezni a trianoni tragédiáért. Előbb a Jugoszlávia elleni felesleges, majd a Szovjetunió elleni, szintén felesleges hadüzenettel a nácik oldalán keveredtünk bele egy olyan háborúba, ami nem a miénk volt. Persze lehet mondani, hogy belekényszerültünk ezekbe a háborúkba. De ez a belekényszerülés egyenes következménye volt a két világháború közötti revizionista politikának.
Annak a magát nagyobbnak mutató Magyarországnak, ami elhitette az emberekkel, hogy ez a nemzet jobb más nemzeteknél, ezért nem érheti vereség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.