Szerző: Havasi Éva
2017.01.08.
Ösztönösen vagy átgondoltan, érzelmi töltéssel, vagy érzelmek nélkül, de minden ember szókincsében ott van a „szegény” szó. Használjuk a hidegben fagyoskodó hajléktalanra, a szomszédunkban lakó idős betegre, a kiközösített kisgyerekre, anélkül, hogy az értelmező szótárt bújnánk. Döntően ez az oka annak, hogy a végtelenségig vitatkozhatunk azon, hogy hány szegény is van Magyarországon, s hogy nőtt-e, vagy csökkent a szegények száma. Az is igaz, hogy nem elég megszámolni a szegényeket. A szegények számbavétele azonban elengedhetetlen feltétele a társadalompolitikai döntéshozatalnak is, melynek fontos része a szegénység érdemi csökkentése, túl az egyéni jótékonyságon.
„Hányan vannak ma a szegények?”
A kérdés megválaszolásának első lépése a szegénység fogalmának pontos meghatározása, amely a „mérhetővé tétel” követelményének is eleget tesz. Hogy a klasszikus példánál maradjak, még a kavicsok megszámlálása sem könnyű, hiszen először is el kell tudni dönteni, hogy mettől meddig kavics a kődarab? S hogy milyen megfontolásból és milyen módon választom ki azokat a különböző formájú, anyagú, méretű kövek sokaságából? A szegények és nem-szegények szétválasztása értelemszerűen ennél is sokkal bonyolultabb. Még akkor is, ha a Duna-parton kavicsokat gyűjtve, vagy a motyóját szatyorban hurcoló szembejövő embertársunknak egy kis pénzt adva, nem gondolkodunk el rajta. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a ma használatos szegénységszámítási módszerek egyike sem veszi számításba a hajléktalanokat a szegények között. Nem azért mert olyan jómódúak lennének, hanem azért, mert nem értelmezhetőek a szegénység ismérvei az állandó hajlék nélküliekre. Nem köztudott, de még az idősotthonban, börtönben, nevelőintézetekben (azaz intézményi háztartásokban) élőkre sem.
A mai számháborús időkben különösen fontos, hogy a szegénység kiterjedtségére, a szegénység mélységére vonatkozó „hivatalos” számadatokat megértsük, s a csatát ne a fogalmi tisztázatlanság, hanem a szakmai elköteleződés, az ezen alapuló alternatív számításokkal alátámasztott érvek, tények vezessék.
Az Európai Unió előírásainak megfelelően, ma kétféle hivatalosnak tekintett szegénységi adatot számol és publikál a KSH, melyek bárki számára hozzáférhetőek az Eurostat honlapján, nemzetközi összehasonlításban is. Az egyik az ún. „(jövedelmi)szegénységi arány”, a másik az angol rövidítéssel „AROPE mutatónak” nevezett „szegénységi és kirekesztettségi arány”. Ezt számos országban kiegészítik egyéb mutatókkal is, amik így vagy úgy a szegénység abszolút mértékét jellemzik. Ilyen volt Magyarországon a KSH létminimum mutatója is, melyet sokan egyfajta hazai szegénységi küszöbnek is tekintettek. Döntően ez utóbbira hivatkozott a Hivatal, amikor 2014-ben beszüntette ezt a nagy múltú számítási módszert. (A szerző korábbi cikkét erről lásd itt. KM.).
Hogyan mérjük, hogy ki a szegény?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.