Szerző: Karafiáth Orsolya
2016.12.31.
Mégsem érzem magam a padlón, semmilyen szempontból. És ebben a legtöbbet azok segítettek, akik közel állnak hozzám. Volt, aki teljesen váratlanul anyagilag támogatott, volt, aki a lakását ajánlotta fel, mikor nem volt hová mennem, volt, aki munkát adott, volt, aki egyszerűen csak képes volt órákon át hallgatni a problémáimat. Köszönöm nekik, mindannyiuknak.
Örök tanulság nekem a továbbiakban, hogy a legfontosabb tényleg az, hogy kialakítsuk magunk körül a védőhálót. Olyan emberekből, akiket szeretünk, tisztelünk, akikre számíthatunk és akik számíthatnak ránk. Hogy ne féljünk a hála érzésétől. Ne féljünk kimutatni a számunkra fontos embereknek, hogy valóban fontosak számunkra. Karácsony előtt kaptam egy telefont egy nagyon kedves ismerősömtől. Hogy semmi különös, csak így, év vége felé szeretné elmondani, hogy azok közé tartozom, akik jelentenek neki valamit. És hogy idén nem akarta körlevéllel, üzenetekkel elintézni ezt. Jó volt pár percet beszélgetni, jó volt elmondani, mi van velem, és jó volt hallgatni őt.
Remélem, jövőre még többet tudok együtt lenni azokkal, akikkel szeretnék. Mert együtt még ezt a siralmas, szánalmas dolgot is könnyebb megemészteni, ami ma a közéletben történik. Vagy legalábbis abban megerősítenek, hogy a tébolyban létezik még némi normalitás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.