SENKI NEM MONDTA, HOGY ITT KELL LENNI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.01.22.



Egy dolog a kritika, a másik viszont az, ha valaki állandóan azon füstölög, hogy abban az országban, ahová költözött, miért úgy mennek a dolgok, ahogy. Az alkalmazkodás lesz a mai egyik témánk. Ezt követően pedig jöjjenek a végletek: egy téli út a cári faluba, egy másik pedig egy kis kalandozás Új-Zélandon. Ennyit a változatosságról! :)

„Ha valaki odaköltözik egy országba, akkor nem az van, hogy örül, hogy befogadják?” – teszi fel a kérdést a Luxemb(o)urgból szeretettel blog szerzője, és mit mondhatnék: de, az van. Már akinél, mert ez is embere válogatja.

„Amennyire szeretem a legközelebbi ismerőseimet, néha annyira fel tudnak húzni. Van köztük olyan, akinek fingja nincs semmiről, mivel csak angolul tud, de néha attól is - mármint a kiejtésétől - sírni tudnék, és abszolút gőze nincs a bármilyen luxemburgi ügyintézésről.

Most pl. hiányzott a munkahelyéről betegség miatt pár napot, és kapott orvosi igazolást, meg el kellett küldenie az itteni egészségpénztárnak a számlát az orvosnál tett látogatásáról meg a gyógyszerekről - ahelyett, hogy megnézte volna a neten, hogy mit kell csinálni, engem kérdezgetett folyamatosan („de hogyan?”, „de mikor?”, „de kinek?”), pedig minden infó fent van egy honlapon angolul (vagy ha nem ott, akkor annyiféle expat oldal/csoport van itt, hogy valahol biztos megmondják neki).

Egy másik ismerősöm amiatt panaszkodik, hogy milyen bonyolult a rendszer (nagyon bonyolult - postán el kell küldeni három darab papírt egy címre ingyen), és úristen, és amúgy is az _összes_ francia (értsd: franciául beszélő luxemburgi hivatali alkalmazott) arrogáns, direkt rosszat akar neki, és egyáltalán, mind kapják be.

Én nem értem, ha valaki odaköltözik egy országba, akkor nem az van, hogy örül, hogy befogadják, tájékozódik az ottani rendszerről és alkalmazkodik hozzá?

Senki nem mondta, hogy itt kell lenni, de ha már itt van, akkor

a) vegye már a fáradtságot, hogy alapszinten megtanulja a(z egyik!!!) hivatalos nyelvet (bakker, van három, még választhat is!),

b) legyen már annyi életképesség (sic) benne, hogy utánanéz, mit hol/hogyan/mikor kell elintézni, ne tőlem kérdezzen olyasmit, amit én is a neten kell, hogy megkeressek,

c) ne panaszkodjon az ügyintézésre folyamatosan - ő választotta ezt az országot, senki nem kényszerítette, hogy pont ide költözzön, és amúgy sem kell mindennap ügyet intéznie szerencsére, bírja már ki.

Tudom, hogy én túl szigorú vagyok magamon kívül mindenki mással, ÉS szerelmes Luxemburgba (de legalább ezeket be is látom), de tényleg úgy érzem, hogy ha az ember abszolút önszántából választ valamit, és annak utána olyan tulajdonságai vannak, amiken nem lehet változtatni, akkor, ha amúgy a pozitívumok még mindig jelentősebbek, mint ezek a problémák, akkor nyelje már le.

És ha ez a külföldre költözés, akkor pláne, hát nehogy már az számítson, hogy kb. kéthavonta egyszer el kell küldeni egy papírt valahova. Majd amikor márciusban adóbevallást kell csinálni, na, akkor lehet fogaknak csikorgatása...!”

A teljes posztot ebben az esetben is érdemes itt elolvasni.

ITT OLVASHATÓ