"RÓZSASZÍN-LELKŰ" DEMOKRATÁK - ÉBRESZTŐ!

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Pálmai Tamás
2017.01.03.



Unom a rózsaszín-lelkű, mindig csodálkozó, őzike-tekintetű demokratákat, akik állandóan meglepődnek a kormány egy-egy újabb gonoszsága láttán.

Tessék kérem végre tudomásul venni, hogy a jelen idejű Magyarországon az irrealitás a realitás legvalószínűbb megjelenési formája. Min csodálkozunk egy olyan országban, amelyikben a kormány „jegyajándékul” egyszerűen ellopta a magánnyugdíjpénztárban gyűjtött pénzt, vagy ahol egy Mészáros Lőrinc kaliberű ember lehet a nemzeti burzsoázia egyik legfényesebb csillaga. Hagyjuk most a gázszerelőzést, nem attól olyan ez az amőba-szerű ember-féle amilyen, hanem attól a sötétségtől, ami a fejében van, ahol egyetlen lámpa ég, az viszont reflektorerősséggel. Ez a reflektor egyetlen célt szolgál, mégpedig azt, hogy miként a képregényben Gotham sötét egére, úgy a mi Mészárosunk agyába is felrajzoljon egy sziluettet, csak itt nem bőregérről, hanem egy kis, köpcös emberkéről beszélünk, aki – ha a hasonlatnál maradunk – külső és belső tulajdonságai alapján sokkal inkább Pingvinember, mint Batman.

Ne tessék csodálkozni a mini(szter)elnökünk sikerén! Ő a magyar politikában az egyetlen, aki 1994 óta – azaz több mint húsz éve – egyetlen cél érdekében dolgozik, és ettől a céljától sem vereség, sem a pillanatnyi győzelem mámora nem téríti el, ő a hatalom, méghozzá a minden körülmények közötti hatalom megszállottja.

Orbán – a mi legnagyobb pechünkre – küldetéses ember, aki úgy érzi, a világnak egyetlen lehetősége van a túlélésre, az, hogy az ő elképzelése szerint forogjon. A földi javak pedig kizárólag nála vannak jó helyen, mert mi – a többiek – nem tudnánk jól felhasználni azokat, hiszen azt sem tudjuk, mi a jó nekünk. Orbán nem egyszerűen cinikus és gonosz ember, ő súlyosan beteg. Egy, a valóságtól tökéletesen eltérő, azzal még köszönő viszonyt sem ápoló világban él, és az igazit ahhoz igazítja. Igen, alakítja, mert a folyamat már túl van az „akarja alakítani” szakaszon és csak azért nem közeledik a vége felé, mert Orbán agya – akárcsak a távolugrók az edzésen – ha elért egy bizonyos pontot, új, még távolabbi célt kreál.

Tévedés ne essék, ebben a szörnyű, önsorsrontó játszámában valamennyien bűnösök vagyunk! A közvetlen környezete, a talpnyalói azért, mert a legmocskosabb, önös érdekeiket szem előtt tartva, az ország érdeke elé helyezve nem szóltak neki, amikor még lehetett. Ma már persze a „fortélyos félelem igazgat” minden csókost, mert a kisgömböc elszabadult. Végezetül: mi sem vagyunk kevésbé vétkesek, hiszen vagy rá szavaztunk, vagy amikor kiderült, mire készül, hagytuk, had tegyen, amit akar, és beértük – beérjük – sápítozással, amikor erőszakot tesznek – nem félek a pátosztól – a nemzet testén...

ITT OLVASHATÓ