Szerző: Egri-Eiben István
2017.01.23.
Ezzel szemben Európa teljes keleti felében maradtak a monarchiák, a szabad vallásgyakorlás igen korlátozott volt, s ami a lényeg: rövid interregnumokat leszámítva a kora középkortól kezdve egészen az 1989-es rendszerváltozásokig szinte az összes kelet-európai államban egyeduralmi rendszerek működtek, lett légyen az monarchia, kommunizmus, fasizmus vagy nemzetiszocializmus.
Miért fontos ezt megállapítani? Mert a demokrácia alapja a különbözőségek ellenére a közös érintkezési pontok keresése, az egyeduralmi rendszerek alapja pedig a vezetőnek való feltétlen egyéni engedelmesség. Kelet-Európa népeit évszázadokon át úgy szocializálták, hogy mindig valamely feljebbvaló mondta meg, merre van az előre, a személy dolga pedig az engedelmesség volt. Ez természetesen meglátszott a gazdasági eredményekben és teljesítőképességben: a demokratizálódó országok messze maguk mögött hagyták az egyeduralmi rendszereket.
Természetesen ez a megállapítás ebben a formában sematikusnak tűnhet, de írásom keretei nem engedik meg a társadalomlélektani folyamatok részletes elemzését.
Mit eredményezett a kelet-európai egyeduralmak évszázados működése a kelet-európai népek köztudatában?
Mivel elmaradt a polgárosodás folyamata – gondoljunk csak arra, hogy az 1848-49-es magyar polgári forradalmat és szabadságharcot is többségében nemesek irányították – ezért nem jött tömegméretekben létre az, amit ma civilkurázsinak mondunk. Az alattvalók problémáik megoldását a mindenható királytól, cártól, pártfőtitkártól, führertől vagy egyéb felsőségtől várták, a hatalmi rendszerek piramisszerű felépítése nem tette lehetővé a hatékony információáramlást, csak felülről lefelé, a mindenkori uralkodó réteg kegyosztóként azt emelte föl és juttatta kedvező lehetőségekhez, akinek feltétlen lojalitásáról meg volt győződve.
Ez a rendszereken, ideológiákon és politikai beállítottságokon átívelő helyzet Kelet-Európában csak 1989-90-ben szűnt meg. Gondoljuk meg, Kelet-Európához képest a kontinens északi és nyugati felének, meg az USA-nak kb. 400 év előnye van a demokratikus berendezkedés működtetésében, s ez nemcsak elvont fogalom, hiszen minden államot emberek alkotnak és a polgárok gondolkodásmódja határozza meg az állam arculatát is. Kelet-Európa népeinek kollektív tudata, az egyik nemzedékről a következőre szálló magatartás- és gondolkodási mintái e téren jelentősen eltérnek a nyugattól. Ezért lehetséges az, hogy a rendszerváltás idején hiába kiáltották ki a demokráciát, nem változott meg az egyes emberek gondolkodásmódja csupán egy jogi aktus és az állampárt által irányított ipar és mezőgazdaság rendszerének fölszámolása révén.
Feltűnő, hogy azok a személyek, a teljesség igénye nélkül: Demszky Gábor, Rajk László, Magyar Bálint, Hodosán Róza, stb., akik 1989 előtt börtönbüntetést kockáztatva aktívan harcoltak a kommunizmus ellen, rendszerváltás után nem tudták lényegesen befolyásolni a magyarországi politikai folyamatokat, csak részsikereket értek el, pedig szándékaik őszinteségéhez nem fér kétség. Mintha légüres térbe kerültek volna, nem tudván mit kezdeni azzal a rendszerrel, amelyért küzdöttek. Mára azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi rezsim népszerűsége némi csökkenést leszámítva töretlen, s a demokratikus ellenzék jelentéktelenné vált, holott semmi olyant nem tettek, amely oka lehet ilyen visszaszorulásnak. Hasonló folyamatok láthatók Oroszországban, Lengyelországban, meg másutt a környékünkön...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.