Szerző: D. Kovács Ildikó
2017.01.15.
A Phenjani Műszaki Egyetem (PME) meglehetősen érdekes képződmény, ugyanis nyugati, főleg amerikai és dél-koreai pénzből hozták létre evangéliumi keresztény misszionáriusok, hogy az észak-koreai pártelit gyerekeit tanítsák. Az „elit” szót azért viszonylagosan kell érteni, mert a fejlett (vagy fejlettebb) országokhoz képest a PME-n zajló oktatás minden, csak nem minőségi. De legalább az ott tanuló hallgatók minden nap – valamilyen rossz minőségű – ételhez jutnak, az országban élő több millió éhezővel ellentétben.
A PME oktatói gárdája főleg koreai-amerikaiakból áll, akiket úgy válogattak össze, és akiknek saját maguknak kell állniuk a költségeiket, akár saját zsebből, akár a gyülekezetük támogatásával. Észak-Koreában ugyanis az oktatás ingyenes, az állampárt pedig nem fizet az oktatóknak. Ezt a lehetőséget kihasználva sikerült bejutnia a PME-re angoltanárként Suki Kim amerikai újságírónőnek azzal a céllal, hogy megnézze, hogyan élnek a párfunkcionáriusok gyerekei.
Célját azonban a kollégái előtt sem fedte fel, mert félt, hogy bajba sodorhatja őket, vagy hogy véletlenül elszólják magukat a külföldi oktatók munkáját felügyelő helyiek, az úgynevezett szaktársak előtt. Ők azok, akikkel előre engedélyeztetni kell a tankönyveket és tanmenetet, nehogy valamilyen káros gondolatot tápláljanak a hallgatókba. Kim 2011 júliusa és decembere között tartózkodott Phenjanban, az ekkor készült feljegyzések képezik a könyv vázát...
...Ahogy Észak-Koreában minden pillanatot, a PME életét is a katonás rend és fegyelem jellemzi. A diákok hajnalban már a szabadban tornáznak, rendezett sorokban vonulnak enni, egyenruhát viselnek, az angoltanáraikkal nem beszélhetnek koreaiul, és minden nap tanulmányozniuk kell a dzsucsét, amely az észak-koreai vallási és politikai eszme. Ennek középpontjában a megfellebbezhetetlen Nagy Vezető áll, aki tökéletes és gondoskodó államférfi.
A címet először Kim Ir Szen kapta, majd átszállt a fiára, Kim Dzsongilre, ezt követően pedig unokájára, Kim Dzsongunra, aki jelenleg is viseli. A dzsucseórákat egy külön épületben tartják a PME-n, amelyet a hallgatók felváltva őriznek éjszakánként. Ilyen épületek még a legutolsó észak-koreai falvakban is vannak egyébként – ha áram nincs is, ideológiai továbbképzésnek lennie kell.
A fegyelmezett életnek talán nem is az a legnyomasztóbb része, hogy mit kell csinálniuk a hallgatóknak, hanem az, hogy annyira természetesen hazudnak másoknak és maguknak is, hogy talán már észre sem veszik. Ez a túlélés záloga, hiszen egy külföldinek nem lehet arról beszélni, hogy Észak-Koreában mennyire rosszul mennek a dolgok. Helyette hazudni kell, és ha tovább kérdezősködnek, gyorsan témát kell váltani.
Suki Kimnek azért időnként sikerült egy-egy elszólás alkalmával őszinte választ kapnia a diákjaitól. Ebből és az általa látottakból kiderül, hogy még az észak-koreai elit gyerekeinek életszínvonala is messze van a nyugati kortársaiktól (és ide beleérthetjük a magyar középosztálybeli gyerekeket is), de nekik legalább van lehetőségük nyelvet tanulni. Mást nem nagyon, mert ugyan a PME műszaki egyetem, a Kim ottlétekor másfél éve működő intézményben csak angolórák voltak, műszaki képzés alig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.