MIÉRT NEM JUTUNK EGYRŐL KETTŐRE?

HVG ONLINE
Szerző: Mellár Tamás
2017.01.18.

...Nagy örömre és büszkeségre azonban nincs okuk ezeknek a szakértőknek, ha megnézzük, miként is sikerült ezt a fordulatot elérni. Mindenekelőtt úgy, hogy az Orbán-kormány felhasználta a konszolidációhoz a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, amelyek a GDP 10 százalékát tették ki. A magánnyugdíjpénztárak megszüntetése azzal az előnnyel is járt, hogy a költségvetés egyenlege így automatikusan javult 1-1,5 százalékponttal, hiszen a magánpénztárakba már nem kellett a kötelező részt befizetni. Ezen felül 2010 és 2015 között az európai uniós támogatások összességében meghaladták a GDP 26 százalékát (ez a támogatás 2004 és 2009 között összességében alig több, mint 8 százalék volt). Továbbá a devizatartalékok 4 852 millió euróval csökkentek 2010. június 30. és 2015. december 31. között (35 174 millióról 30 322 millió euróra) az MNB nyilvántartása szerint. Ez további 5 százalékos GDP-arányos forrást jelent. Összességében tehát pusztán az említett tényezőkből mintegy 41 százaléknyi többletforrás állt rendelkezésére az Orbán-kormánynak a konszolidációhoz. Ehhez képest viszont mindössze 5,8 százalékponttal tudták mérsékelni az adósság/GDP hányadost. A forrástöbblet felhasználás tehát az éves GDP 35 százalékára (41%–5,8%) rúg, s ezt az értéket lehet összevetni a 2002–2010 közötti időszak 34 százalékos (25,5% eladósodás plusz 8,5%-os EU-s támogatás) többletfelhasználásával. A különbség így már elenyészően kicsi, nincs tehát mit egymás szemére hányni a különböző kormányoknak.

A Fidesz-kormány konszolidációja kapcsán azonban érdemes még egy-két további adalékot is felsorolni a pontosabb kép kedvéért. Az Orbán-kormány további forrásokhoz jutott a külföldi tulajdontöbbségű cégek egy részére (bankszektor, távközlés stb.) kivetett szektorális különadók révén. Ennek az azonnali bevétel mellett, későbbi negatív következménye, a magánberuházások jelentős visszaesése lett. Ugyancsak bővítette a kormány költségvetési mozgásterét az oktatási és az egészségügyi büdzsé jelentős (a korábbi finanszírozási szinthez képesti 20–30 százalékos) csökkentése. Mindezek a jelenbeli és még inkább a jövőbeli növekedési potenciált gyengítik, a fenntartható növekedési pályát roncsolják. S még egy adalék, bár kívül esik a 2015-ös vizsgálati határon: az MNB devizatartaléka 2015 decemberéhez képest 2016. szeptember 30-ára 6 661 millió euróval, vagyis a GDP több mint 6 százalékával csökkent. A vagyonfelélés tehát töretlenül folytatódik tovább.

Mélyebb és részletesebb kutatásokat igényelne annak kiderítése, hogy mire is költötték a szocialista kormányok az ő 34 százalékos többletforrásukat 2002 és 2009 között, s mire a Fidesz a maga 35 százalékát 2010 és 2015 között. Nyilván gyarapodott az állami (nemzeti) vagyon ezekben az években, autópályák épültek, városközpontokat újítottak fel, állami beruházások épültek, állami tulajdonba kerültek különféle vagyontárgyak, termelőtőke. Tehát nem vált minden kámforrá, nem volt minden állami beruházás fölösleges, és nyilván nem szívta fel az összes forrást a korrupció. De hogy milyen volt valójában ezen állami forrásfelhasználások célszerűsége és hatékonysága, az még megközelítő pontossággal sem deríthető ki. Egyfelől azért nem, mert nincsen megfelelő állami (és nemzeti) vagyonnyilvántartás, másfelől pedig azért, mert nem lehet szabadon vizsgálni az állami beruházásokat, a pályáztatási rendszert. Még ennél is nehezebb feladatot jelent a korrupció vizsgálata, különösen annak intézményesített változata, amely a legutóbbi időben terjedt el széles körben.

Egy dolgot azonban elég nagy biztonsággal megállapíthatunk a 2002 és 2015 közötti időszak adatai alapján (sőt a korábbi, itt nem vizsgált időszak adatai is ugyanezt támasztják alá): a magyar gazdaság normál működéséhez évenként átlagosan 5–6 százaléknyi GDP-arányos többletforrás bevonására van szükség, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali kormányok kezében van az ország irányítása. Nagyon fontos, de semmit sem változtat az előbbi megállapításon az, hogy ezt a finanszírozási többletigényt adósságnöveléssel és/vagy vagyonfeléléssel, esetleg külföldi támogatásokból szerezték (szerzik) meg az aktuális kormányok. Mindaddig, amíg a magyar gazdaság és az ezt működtető politikai és vállalkozói elit nem lesz képes megváltoztatni ezt az improduktív működési módot, addig a tartós gazdasági konszolidáció és felzárkózás csak elérhetetlen álom marad...

ITT OLVASHATÓ