Szerző: Knausz Imre
2017.01.07.
Alejandro Amenábar híres filmjében, a Más világban (Los otros) a Nicole Kidman által megjelenített fiatal anya és gyermekei egyre furcsább jelenségekkel találkoznak, a világ egyre félelmetesebb lesz számukra, lassan meggyőződésükké válik, hogy halottak szellemei veszik körül őket, míg végül kiderül – elnézést a spoilerezésért –, hogy éppen ellenkezőleg: ők azok, akik már nem élnek, csak árnyak, ezért szigetelődtek el végzetesen a világtól. A magyar közoktatás sem él már, csak azt hiszi. Tényleges hatása a fiatalokra alig van. Miközben szakemberek és politikusok érdekes eszmecseréket folytatnak a tantervekről, szinte fel sem tűnik, hogy mindaz a tudás, amit a tantervek rögzítenek, alig-alig válik a közműveltség részévé. Eközben nemcsak természetesnek vesszük, hogy elemi szinten nem tudjuk azt, amiből az iskolában pedig feleltünk és dolgozatot írtunk, de egyenesen viccesnek tartjuk a feltételezést is, hogy ennek a tudásnak bármi értelme lenne. „Már megint eltelt egy olyan nap, amikor nem használtam azt a tudást, amit az iskolában a kovalens kötésről tanítottak nekem. Ez nagyon különös” – mondja a hölgy a jól ismert mémben, és könnyen úgy érezhetjük, hogy mindannyiunk nevében beszél. Magyarra fordítva: „az iskolában csupa hülyeséget kellett tanulni, már nem emlékszem semmire, de nem is hiányzik.”
A hatékonyság e szembeszökő hiányának nyilván nagyon sok oka van. Egyet emelnék ki, mert kulcsfontosságúnak tartom: a fiatalok nem szeretnek az iskolában lenni, túlélésre játszanak, életük súlypontja az iskolán kívül található. Ezt közönségesen a motiváció hiányaként szoktuk emlegetni. Az iskola kényszer, kellemetlen kényszer, márpedig a kényszer nem kedvez a tanulásnak. Az iskola nem jó hely. És megfordítva: azzal tehetnénk a legtöbbet az iskoláért, ha jobb hellyé tudnánk tenni, ha a gyerekek ott jobban éreznék magukat. Többet érne ez minden módszertani megújulásnál.
Erre azt szokás mondani, hogy ez a motivációs deficit és alacsony hatékonyság éppen az alsó tagozatra igaz a legkevésbé. És valóban, ott még viszonylag jól mennek a dolgok. Meglátszik ez a tanulás eredményességén is: a gyerekek többsége végül is megtanul olvasni, írni és elemi szinten számolni, és kisiskolásként nem is utálja annyira az iskolát. Mindez igaz. És mégsem mondhatjuk, hogy minden rendben van. Sok minden, ami a felső tagozattól kezdve éles problémaként jelentkezik, csíraformában már a kicsiknél is jelen van. Én soha nem foglalkoztam kifejezetten az alsó tagozatos oktatás-nevelés kérdéseivel, így most egy kicsit kívülállóként próbálom megfogalmazni, hogy szerintem mivel járulhatnának hozzá jobban a tanítók ahhoz, hogy az iskola jobb hely legyen. Módszerem a következő lesz: felsorolok néhány dolgot, amelyek szerintem rossz hellyé teszik az iskolát, és ezekhez fűzök reflexiókat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.