Szerző: Erőss Gábor
2017.01.28.
Aki a magyar baloldal szétaprózottságán kesereg (vagy röhög), az nem ismeri a francia helyzetet. Három – egy szocialista, egy zöld és egy civil – előválasztás volt, összesen több tucat jelölttel. Az elnökválasztás három esélyese egyelőre nem is az ő körükből kerül ki – de ha az esélyeseket magukkal rántják a korrupciós botrányok, még sokat hallhatunk ennek a cikknek a szereplőiről is. Vigyázat, tartalom következik!
A franciák már benne vannak a poszt-písziben: a Szocialista Párt által szervezett előválasztáson hét jelöltből csak egy nő volt: a szocialistákkal szövetséges Radikálisok jelöltje, Sylvia Pinel. S ő is csak 2%-ot kapott. Pedig a pártja üde színfolt, pl. őket tartják a szabadkőművesek pártjának. Egy biztos: már több mint egy évszázada ők az állam és egyház elválasztásáról szóló dogma őrzői. Bár ezt a monopóliumukat egy ideje kikezdte a szélsőjobb: az 1905 óta hatályos törvényt kiforgatva immár az egyetemeken is be akarják tiltani a csadort; így lesz a 120 éve még a katolikus egyház befolyásának csökkentése céljából született törvényből rasszista fedőszöveg.
Valls rendpárti baloldala és a füvezők
S hogy ki csatlakozott még hozzájuk, vagyis Le Penékhez a csador-viselés elleni harcban? Manuel Valls, aki a hét jelölt közül a második helyen végzett a szocialista előválasztás első fordulóján. Egy bevándorló-család sarja, aki csak 1982-ben lett francia állampolgár. Apja spanyol (katalán) festő, édesanyja svájci olasz; katolikus bankár apai nagyapja a trockisták által üldözött papokat bújtatott a spanyol polgárháború idején; az egyik unokatestvére a Barcelona himnuszának zeneszerzője. Valls nemrég még kormányfő volt, csak az előválasztás miatt mondott le. A szocialisták jobbszárnyát képviseli. Legyünk igazságosak: Valls annyira nem volt annyira neolib, mint amennyire rossz híre van neki és főleg „főnökének”, François Hollande-nak (aki már el sem mert indulni a választáson) baloldali körökben. Hollande rossz híre az elbocsátásokat megkönnyítő munka törvénykönyve elleni tiltakozásokkal jutott el Magyarországra. Holott Ayrault és Valls kormánya mentette meg például a francia egészségügyet az összeomlástól, sőt: kicsit még javította is az ellátáshoz való hozzáférést. Viszont Valls, előbb belügyminiszterként, majd a merényletek után miniszterelnökként rendpárti retorikával igyekezett megnyugtatni a – morális pánikba esett – franciákat. A burkini-vitában is fontosnak tartotta, hogy a tiltás mellett érveljen. És a kampányban most is egyre csak hajtogatja a „munka-alapú társadalom” mantrát.
De most lássuk a többi jelöltet! Egy százalékkal hétből hetedik lett a legszínesebb egyéniség, Jean-Luc Bennahmias; szinte minden pártnak volt már tagja, a jelöltek vitájában azzal nevettette a publikumot, hogy füvezett már, de „nem ma este”. Volt egy másik zöld jelölt is, aki 4%-kal ötödik lett: François de Rugy; a jelöltek vitájában ő emlékeztette a többieket arra, hogy mennyire hamis az a rendszeresen felhozott nukleáris energia párti „érv”, hogy az atom az energiafüggetlenséget biztosítja, hiszen Franciaország az urán 100%-át importálni kényszerül. A jobb sorsra érdemes Vincent Peillon európai parlamenti képviselő, akire a francia középosztály azért haragszik, mert oktatási miniszterként megszűntette a szerdai iskolai szünetet, próbálta középre pozícionálni magát, de a jobb- és balszárny csatájában két szék között a pad alá pottyant: Hamon és Montebourg balról, Valls – és „munkaalapú társadalma” – jobbról vitte el a szavazatokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.