ÉRZELMI ACHILLES-SARKUNK - A TÚLÉRZÉKENYSÉG EGYIK OKA

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SzabóElvira
2017.01.04.

Mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amelyek elemi erejű reakciót váltanak ki belőlünk. Bántásnak, támadásnak veszünk olyasmiket, amiket nem bántó szándékkal mondtak vagy tettek; magunkra veszünk olyasmit is, amit nem kellene, túlságosan érzékenyek vagyunk bizonyos helyzetekre. Például nem tudunk megküzdeni egy negatív kritikával, vagy azonnal támadásnak vesszük, ha valaki nem ért egyet velünk valamiben. Mit jeleznek ezek a túlreagálások, és hogyan lépjünk túl rajtuk?

Ezen irreálisan intenzív reakciót provokáló helyzetek mindegyikében van valami közös. Veit Lindau coach, a Fogadj örök hűséget magadnak kötet szerzője szerint igen figyelemreméltó módon mindegyik túlmutat a jelen körülményeken. Az egyet nem értés nem egyenlő azzal, hogy nem vagyunk elég okosak, ahogy egy negatív kritika sem jelenti azt, hogy valami baj van velünk. Akkor hát miért ez a megmagyarázhatatlan érzékenység?

Érzékeny pontok

Az érzelmi Achilles-sarkunk a sérülékeny lelki részeinket, a gyenge pontjainkat jelenti, ahol a leginkább támadhatók vagyunk. (A monda szerint az újszülött Achillest, a későbbi trójai hőst, anyja, Thetisz a Styx, az élők és holtak birodalmát elválasztó folyó vízébe mártotta, hogy sebezhetetlenné tegye. Ám mivel a sarkánál fogva tartotta, Achilles sarka sebezhető maradt, és Trója falai alatt ez lett a veszte – a sarkánál találta el egy nyíl.)

Ha „rálépnek” egy érzékeny lelki pontra, még ha nem is szándékosan, csak óvatlanságból, azonnal fájni kezd, és ösztönös reakciót, támadást vagy védekezést vált ki. Klasszikus alaphelyzet, hogy véletlenül nekimegyünk valakinek az utcán vagy a buszon (vonaton, metrón, bevásárlóközpontban stb.), elnézést kérünk tőle, és az illető, ahelyett hogy nyugtázná a bocsánatkérést, letromfol minket – a többi járókelő füle hallatára –, hogy „ne menjen az utcára, ha nem lát a szemétől”. Annyi történt itt, hogy nemcsak a lábára léptünk embertársunknak, hanem az Achilles-sarkára is, vagyis beletapostunk abba az érzésbe, hogy senki sem adja meg a tiszteletet, amire vágyik, mindenki „átgyalogol rajta”. A válasza nem a banális utcai véletlenről szólt, hanem az elmúlt évek, évtizedek történéseiről.

Megesik tehát, hogy mi taposunk, máskor pedig minket taposnak. Mondhatni, ez az emberi lét elkerülhetetlen része, az emberi faj univerzális alapélménye. Veit Lindau szerint az Achilles-sarok, amely ugyan ezerféleképp megnyilvánulhat, három alapvető sérülésre vezethető vissza: a félelemre, a tehetetlenségre és a fájdalomra. A félelem, a tehetetlenség és a fájdalom gyökere pedig a mélyen bennünk élő érzés, hogy „…kicsi, tökéletlen, sérülékeny entitás[ok] (= ego) vagy[unk], és egy hatalmas, kiszámíthatatlan univerzummal áll[unk] szemben. Ez a kicsi ego szeret mindent megérteni, és lehetőség szerint szeret naprakész lenni. Ha ez nem sikerül neki, akkor fél. Ugyanígy megpróbálja az életet a saját akarata szerint irányítani. Annak a megtapasztalása, hogy ez nem működik, a tehetetlenség. És végül, ez a kicsi ego gyakran érzi magát elszakítva, elszigetelve, és azt, hogy nem figyelnek rá. Innen jön a fájdalom.”...

ITT OLVASHATÓ