EGYÉL SZÉPEN, ELNÖKÖM, NEKEM KEZELNEK KI

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG 
- VENDÉG
Szerző: Boda András
2017.01.01.

"Soha ilyen sötét éve nem volt a szabad sajtónak Magyarországon".

A 444 címét vettem kölcsön, íme, itt a meglehetősen alapos listácska, mire sikerült jutogatni e téren az idén – igen, köszönöm a kérdést onnan hátulról, hát hogyne, máris indulhat a libsizős, bolsizós zümmögőkórus, tessék, tessék, nyugodtan be lehet kapcsolódni, kedves összefogott civilek, mi több, belekezdhetnek a zengő hangú trollszólisták is, elég jól ismerjük már a szólamokat, mehet kánonban vagy unisonóban, ahogy jobban esik, nertársak, csak jó hangos legyen, hadd hallatsszon egész az égig, és még feljebb, egészen Őhozzá.

Jó, ő most nem ér rá, pár hete picit eltűnt, nem tudni, hová, valahová, mi közöd, oszoljunk ütemesen, polgártársak, az elmúlt hetek százmilliárdjainak fáradságos kiosztogatása alighanem erősen igénybe vette az Ő oly egyedülálló ritmusban összeránduló izmait, az Ő finom idegeinek mással össze nem vethető rendszerét, az Ő jó és hatalmas szívének minden értünk dobbanását – mert Ő, ha pihen is, értünk pihen, nem ellenünk. Egyél szépen, Elnököm, nekem kezelnek ki. Hallgassuk addig is inkább szépen a kórust: vezényeljen mondjuk az ügybuzgó Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, főiskolai tanár, kultúráért felelős államtitkár – intonálás közben ízlelgessük ezt a szép titulussort, paréjkáim, egy betű nem sok, annyit nem tettem hozzá, nem akarok én bajt… De… szívesen látnám a pálcát jó Kerényi Imre, „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával, és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott” kezében is.

Nem röhög. Őt sajnálatosan hosszú ideje nem látjuk, nem halljuk, a Kossuth-díjas szervező valamiért, megbízójáénál nem kevésbé ismeretlen, ám meglehet, nagyon is hasonló okokból épp nem ér rá a nyilvánosság számára: hő reményeim szerint talán a Nemzeti Karikásostorpattogtatási Akadémia, esetleg a Nemzeti Bőgatyaszabászati és Pruszlikkutató Intézet módszertani és oktatási anyagait dolgozza ki. Vagy lesz egy új nemzeti könyvsorozat, amit mindenkinek kötelező lenne megvásárolni, ötven rugó, hitelre is oké. Vagy lenne… na pláne… egy újság. És akkor például én azt megírom. A régiek már amúgy is megbízhatatlanok. Még azok is, amiket sikerült jogszerűségileg megvásárolni – ha valaki netán épp most ért volna haza külföldi vándorlegénykedéséből, tarisznyájában tapasztalatok tulipántos tárházával, jól felvértezve, és valamely totális félreértés vagy egy/több súlyos, az agyat támadó baktériumfertőzés következtében maradni is szeretne, nos, annak kedvéért mondom csak, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban itt, mifelénk merő véletlenségből úgy alakult a világ sora, hogy tehetséges, sikeres vállalkozók pályáztak különféle sajtótermékekre, újságok, tévék, rádiók jöttek-mentek tömött sorokban, mint az időjárási frontok.

Nem is részletezném – legyen elég most csak annyi, hogy pölö Lölö, egy különösen tehetséges, kiugróan sikeres kétkezi polgármester szorgalmának, hozzáértésének, természetes intelligenciájának és ügyesen beosztott spórolt pénzecskéjének köszönhetően hozzájutott megyei lapokhoz, tizenkettőhöz ha, meg pár cafrang, országos napilap, mifranc. Na jó, persze, ez így otromba csúsztatás – hiszen csak egy hozzája közel álló cég vette meg őket, és úgy már egészen más, tulajdonos M. Száros Bubuka, négyéves óvodai hallgató, aki korkedvezménnyel lehet ügyvezető, az erre vonatkozó törvényt négy ellenszavazattal meg is hozta a Parlament éjszakai közös ülése...

ITT OLVASHATÓ