Szerző: Új Egyenlőség
2017.01.13.
Herczog Mária szociológussal, gyermekvédelmi szakemberrel, a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelkedően Közhasznú Egyesület vezetőjével e problémakörről beszélgettünk az Új Egyenlőség stúdiójában. A beszélgetésből a következők derülnek ki:
Mintegy 1,8 millió gyerek él Magyarországon, amely az egyik legrosszabb helyzetű ország az EU-ban a gyerekszegénység tekintetében, hiszen – az Eurostat adatai szerint – minden harmadik gyerek szegénységben él. Bulgáriával és Romániával vagyunk egy szinten, és romlik a helyzet. A gyerekek rossz helyzete nem egyszerűen csak a családok felelőssége. Közösségi kiadásokra, erőforrásokra, illetve állami újraelosztásra van szükség a rossz anyagi helyzetben élő családok esetében. Ha rossz körülmények között nőnek fel gyerekek, az a közösség egészének is rossz. Ugyanis nem fognak tanulni tudni, érdemi foglalatosságot találni maguknak, nő a deviancia, stb. Közgazdászok már régen kimutatták, hogy a gyerekekbe történő befektetés megtérül a közösségnek, a be nem fektetés viszont visszaüt. A közösségi segítség ne felülről lefelé történjen, ne hatósági jellegű, szabályokat betartató legyen a támogatás. A szakember szakmai tudásának partneri viszonyban kell lennie a megsegített család saját helyzetismeretével. A gyerekek szegénysége és nem megfelelő táplálása nem csak azért tragikus, mert drámai egy ilyen gyermek sorsa, hanem mert az agyi és testi fejlődésben is lemarad, motiválatlan lesz. A gyermekszegénység tehát például az oktatási rendszer rossz teljesítményében is visszaüt. A szegénységben élő, veszélyeztetett gyerekek közösségi megtámogatása ezért tehát nagyon hamar megtérül! A leépülő jóléti állam helyébe fokozatosan a jótékonykodás és a harag lép. Harag, mert aligha képzelhető el, hogy valaki ne tegyen meg mindent a gyerekei megsegítéséért? A jótékonykodás nem képes az univerzális, mindenkinek alanyi jogon járó újraelosztó ellátás helyébe lépni. Messze nem akkora összegű, esetleges, szimpátiadöntésekre alapoz, és felülről lefelé ható viszonyokat állít a horizontális kapcsolatok helyébe. A bölcsődei, óvodai nyitva tartás nem igazodik az emberek valós munkaidejéhez. A hétköznapi ember nem tud időben elérni a munkahelyére, elmenni a gyerekeiért, emellett otthon még főzni is, azaz rendes szülő lenni. A finneknél például 24 órás ügyelet van. Halmozott probléma, hogy nyáron öt hétre bezár az óvoda, tíz hétre az iskola. Ezzel a közösség rátolja a felelősséget a szülőre, aki képtelen ezt a helyzetet minden esetben kezelni. Két gyerekkel már a szegénységi küszöb alá kerül egy átlagos, a társadalom közepén élő család is, több gyerekkel pedig még inkább. Ennek egyértelmű kapcsolata van azzal, hogy egyre kevesebb gyerek születik. A születésszám növekedéséhez szükség lenne a megbízható, hosszú távon is kiszámítható, valóban család- és gyermekbarát ellátás megszületésére. Magyarországon ma körülbelül 180 ezer veszélyeztetettként regisztrált gyermek él. A veszélyeztetettek köre a valóságban azonban még ennél is nagyobb lehet. Ez jelenthet elhanyagolást, bántalmazást, fogyatékkal élő szülőt, saját magatartási zavart, és még sok minden mást, gyakran halmozódóan. Miközben a család elhanyagoló magatartása – helyesen – büntetőjogi kategória, addig a családvédelmi rendszer elhanyagolása, alulkapacitása, nem megfelelő működése nem jár következményekkel. Néha ezért is a szülő kap súlyos büntetést, pedig a szülő az esetek nagy részében nem lehet elég képzett vagy vagyonos a gyermek megfelelő ellátásához. A gyermekvédelmi rendszer még a nagyvárosokban is katasztrofálisan alulfinanszírozott (felismerés, kezelés), míg a kisebb településeken gyakorlatilag semmilyen ellátás sincs. Pedig a progresszív nyolcvanas évek végén a régióban egyedüliként megvalósult a szociálismunkás-képzés, a családsegítés, a gyermekvédelem, a gyerekotthonok helyett a nevelőszülői rendszer. Az első időszakban csökkent is a rászoruló gyerekek aránya! Az 1997-es magyar gyermekvédelmi törvényre nagyon büszkék lehetünk, abszolút európai színvonalú volt. Igyekezett megvalósítani, hogy helyben legyenek megfelelő ellátó intézmények. Visszamenőleg azonban azt állapította meg az Állami Számvevőszék, hogy a bevezetést követően soha nem adott a mindenkori kormányzat megfelelő erőforrást a rendszer működtetésére. Ez az oka annak, hogy Románia és Bulgária szintjére zuhantunk. A rendszer működtetése csupán pár tízmilliárdos kérdés lett volna, ennek akár dupláját és tripláját is megengedhette volna Magyarország egy olyan ügy megfinanszírozására, ami ráadásul megtérül! Magyarországon egy védőnőnek jelenleg 250 (!) gyermeket kellene ellátnia, ami abszurdum. Ehhez sem a fizetésük, sem a szakmai felkészültségük nem elég. Óvodások esetében egy óvónőre 5 gyereknek kellene jutnia, ezt a számot Magyarországon az elmúlt években megemelték! Az óvónők fizetése szintén elfogadhatatlanul alacsony szinten van. A családjukból 23 400 gyereket kiemeltek. Ebből még nem következik, hogy akiket nem emeltek ki, azok mind biztonságban vannak. Sajnos nincs folyamatos dokumentációja annak, hogy mi ezeknek a gyerekeknek az előtörténete. Számítógépes rendszer hiányában nem átlátható a rendszer, nem állapítható meg a felelősség a rendszeren belül. Az ezeket a gyerekeket befogadó intézmények anyagi helyzete drámai. Az amúgy is magas törvényben előírt 45-ös egy felnőttre jutó gyerekszámmal szemben a nemrégiben elhíresült szigetszentmiklósi bántalmazási eset kapcsán például az ombudsmani jelentésből kiderült, hogy 150 gyerek jutott egy nevelőre, mert spórolt az egyébként jó anyagi helyzetben lévő önkormányzat. Az átmeneti otthonban élő gyerek elkerül otthonról, elveszti a biztonságot jelentő kapcsolatait, a régi iskoláját is ott kell hagynia, és az előírt egy hónapos döntési időszak helyett az esetek nagy részében hat-hét hónapot is eltölt ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Rettentően kevés pénz jut ezeknek a gyerekeknek az ellátására. Gyakori eset az is, hogy nincs pénz a gyerekek hallókészülékének, lúdtalpbetétének megvásárlására. De az intézményekben dolgozók maguk sincsenek jobb anyagi helyzetben, ők is a társadalom perifériáján élnek, sokszor egy szemüveget sem engedhetnek meg maguknak. Ezek elfogadhatatlan és méltánytalan élethelyzetek. Annak ellenére, hogy elvileg minden 12 év alatti gyereknek nevelőszülőhöz kellene kerülnie, nem intézménybe, ez nem valósul meg. A nevelőszülői díjazás elfogadhatatlanul alacsony. Miközben a magyar társadalom gyerekszeretőnek gondolja magát, soha nem beszélte végig, hogy mi a közösség felelőssége a gyerekek lelki és testi egészségben történő felnevelésében. Az európai szintű törvény ellenére az egymást követő kormányok nem adtak pénzt erre. Magyarország bőven megengedhetné magának, hogy rendesen megfinanszírozza a szociális és családvédelmi rendszert, a gyerekes családok támogatását. Ráadásul ez már középtávon megtérülne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.