Szerző: Madlovics Bálint
2017.01.14.
„Ha nem értenek egyet abban, hogy mire váltsák le a mostani rendszert, az együttműködésről szóló beszéd is értelmét veszti.”
Az ellenzéki nyilvánosság egyik leghevesebben vitatott kérdésévé vált az elmúlt hetekben, hogy a magukat hol baloldalnak, hol demokratikus ellenzéknek nevező pártok, melyek többsége a ’18-as választáson egymással szövetségben kíván indulni, együttműködjenek-e valamilyen formában a Jobbikkal. Az érintett politikusok mindkét oldalon igyekeznek minél világosabbá tenni, hogy nincs erre irányuló szándékuk, azonban a javaslatok szerint – bár az együttműködés mértékében megoszlanak a vélemények –, nagyon célszerű lenne a szövetségi tárgyalásokat folytató pártoknak megtalálni a közös hangot a legnagyobb ellenzéki párttal.
Igazából csupán egyetlen kérdést érdemes fölvetni ennek a diskurzusnak a kapcsán, nevezetesen azt, hogy miért éppen most pattant ki – a gondolat ugyanis már évek óta benne volt a levegőben.
Ezzel most nem azokra a javaslatokra utalok, amikkel 2011-ben az akkor még LMP-s Karácsony Gergely hozakodott elő, vagy amelyek az elmúlt években többször is fölbukkantak különbözőellenzéki értelmiségiek tollából. Ezek az összellenzéki együttműködést vizionáló gondolatkísérletek legföljebb – Medgyessy Péter tavaly év végi nyilatkozatához hasonlóan – katalizátorai lehettek volna a vizsgált diskurzusnak, és csupán kikristályosíthattak volna egy már létező közgondolkodást. A diskurzus forrásvidéke valójában egy elvarratlan szál; egy logikai út, amelyet nyitva hagytak az ellenzéki oldal egyik legtöbbet használt érvelésében. Ez az érvelés pedig nem más, mint az, amelyik az összefogás szükségességét a választási rendszer kényszeréből vezeti le...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.