Szerző: L. Ritók Nóra
2017.01.16.
Most, hogy a civilek vegzálása úgy tűnik kormányzati stratégia lett, talán érdemes kihangosítani, mit tudnak a kiátkozott civilek hozzátenni azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyekről az állam nem hajlandó tudomást venni. Ilyen – többek között – a gyerekszegénység, egyáltalán a generációkon átörökített szegénység, ami egyre több település, egyre több család, gyerek jövőképét határozza meg jóvátehetetlenül.
A „Magyarország erősödik” szlogent nehéz értelmezni az elszegényedő térségekből, és az ember egyre dermedtebben nézi a stadionokba ölt milliárdokat, no meg az oktatásban újra-és újra felbukkanó törekvéseket, mint most a rovásírás témájának a felvetését is. Mintha két világ létezne. A különbség pedig a tényezők fontossági sorrendjében, és a beleölt pénzben van.
A kormányzat figyelmen kívül hagyja azt, hogy az alap, amire építkezik, csak a társadalom egy kis szeletének az életével van összhangban. Tömegeknél viszont értelmezhetetlen.
Közben mi, akik a terepről látjuk a bajt, szinte egyenként küzdünk azokért a gyerekekért, akik a közelünkben vannak. Mert a rendszerben nem látni megoldást.
A történet, amit most megosztok, szép, együttműködéseken alapuló, és végül is úgy tűnik, egyelőre megnyugtatóan alakul. Ez a mi civil segítségünk nélkül nem így történt volna. Persze bizonytalanság így is van benne, hiszen addig tartható fenn az adott állapot, ameddig mi a történet aktív szereplői vagyunk. De talán most ne gondoljunk bele abba, hogy ez változhat. Egyébként is, már megszoktuk az állandó létbizonytalanságban működést...
...Rizikófaktort nyilván a tanoda fenntartása jelent. Amire az Igazgyöngy pályázati támogatást elfogadhatatlan indokokkal, de nem kapott. Most gyűjtésből és adományokból működik. Persze reménykedünk, hogy hosszú távon. Ami nemcsak ennek a kislánynak, hanem társainak is nélkülözhetetlen lenne.
Nos, az ilyen és az ehhez hasonló történetek miatt végképp nem értem, miért vagyunk mi, civilek ellenség. A józan ész sokkal inkább azt diktálná, hogy támogassanak bennünket, hiszen olyan problémákat oldunk meg, amire a rendszer képtelen. E helyett az „eltakarítás” a cél. A „sorosbérencek” között ott van az Igazgyöngy Alapítvány is. A bűnünk pedig mindössze annyi, hogy nyíltan merünk beszélni a problémákról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.